Ugrás a tartalomra
A totalitárius alapokra épült hatalom képtelen elismerni a hibáit. Ha ugyanis elismerné azokat, ha meghátrálna, a gyengeség jelét mutatná, az pedig a vesztét jelentené. Az ilyesfajta hatalom minden sarokban összeesküvést sejt, így hát folyton hátra kell forgatnia a fejét, hogy megbizonyosodjon róla: nem settenkednek mögötte forradalomról ábrándozó rebellisek. Az ilyesfajta hatalom mindig ugrásra készen áll a tápláléklánc csúcsán tanyázva, és rendületlenül hisz a saját legyőzhetetlenségében és már-már isteni tökéletességében.
Kapcsolódó idézetek
-
Ellentétben azzal, amit az emberek gondolnak, a totális hatalom az abszolút rabszolgasággal egyenlő. Mert aki eljut idáig, az többé nem akar kiszállni.
Paulo Coelho
-
Az állam, minden kormány, bármilyen is a formája, jellege vagy színe - akár abszolút, akár alkotmányos, akár monarchia, akár köztársaság, akár fasiszta, akár náci, akár bolsevik - , természeténél fogva konzervatív, statikus, türelmetlen a változással szemben, és ellenzi azt. Ha bármilyen változás végbemegy, az mindig az államra gyakorolt nyomás eredménye, olyan nyomásé, amely elég erős ahhoz, hogy rákényszerítse az uralkodó hatalmakat, hogy békésen vagy másképp - többnyire "másképp", forradalom hatására - engedelmeskedjenek.
Emma Goldman
-
A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik. A makk formájából lehetetlen levezetni az összes eret, amely a tölgyfa lombkoronájának levelein látható. Minél közelebbről nézi az ember, annál változatosabb a kép. Akármilyen bonyolultnak tûnik is fel, a valóságban még annál is összetettebb. Gátlástalan és szertelen, akárcsak az óceánba tartó folyók, akárcsak a villámlás.
Naomi Alderman
-
A diktatúrák nagy trükkje, hogy elhitetik azokkal, akik bennük élnek, hogy nem lehetséges a változás. Megfélemlítésre, gazdasági függésben tartásra és a társadalmi rétegek közötti bizalmatlanságra épülnek, így tartják fent magukat.
-
Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg. Vagy legyőzik kívülről, vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene, vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre, vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát. Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitûdje.
George Orwell
-
Ha mindig hazudnak neked, annak nem az lesz a vége, hogy elhiszed a hazugságot, hanem az, hogy már semmit sem hiszel el. Ez azért van így, mert a hazugság természeténél fogva kénytelen folyamatosan változni, tehát egy hazug hatalomnak újra és újra át kell írnia a saját történetét. Emiatt te nem csupán egy hazugságot kapsz, amiben esetleg hosszú távon hihetnél, hanem hazugságok egész sorát, attól függően, hogyan változik a hatalom érdeke. És ha az emberek már semmiben sem hisznek, akkor dönteni sem tudnak. Nemhogy cselekedni nem képesek többé, de gondolkodni és ítéletet hozni sem. Az ilyen emberekkel pedig bármit megtehetsz, amit csak akarsz.
Hannah Arendt
-
A hatalom formája mindig ugyanaz: egy fát formáz a gyökerétől a csúcsáig. Központi törzséről ágak hajtanak ki, és azokból is ágak sarjadznak, mind vékonyabb, tapogatózó, fokozatosan előretörekedő ujjak. A hatalom egy kifelé terjeszkedő élőlény kontúrját formázza, amely egyre messzebb és messzebb nyújtózik keskeny csápjaival.
Naomi Alderman
-
A nagy hatalom nagy felelősséggel jár. Miért? Mert a hatalom illúzió. A vágy, hogy engedjünk neki, gyengeséget jelent, az ego dolga. És az a helyzet, hogy valójában, mikor hatalmad van, csak a kötél a tiéd, amivel felkötheted magad.
-
Elképzelni kétségtelenül lehetséges egy olyan társadalmat, amelyben a jólétnek személyes tulajdonok és kényelmi cikkek formájában mindenki egyenlően részese s a hatalom ugyanakkor egy kis kiváltságos kaszt kezében marad. A gyakorlatban azonban egy ilyen társadalom nem lehet sokáig stabil. Ha mindenki egyforma kényelemnek és biztonságnak örvend, az emberek nagy tömegei, amelyeket a szegénység rendszerint elbutít, kimûvelődnek, és megtanulnak önállóan gondolkodni; s ha egyszer ez megtörtént, előbb-utóbb rájönnek, hogy a kiváltságos kisebbségnek nincs semmi funkciója, s el fogják söpörni. Végeredményben hierarchikus társadalom csak a szegénységre és tudatlanságra épülhet.
George Orwell
-
Az autoriter ember csak akkor érzi magát védve és biztonságban, amíg felülről rugdossák, és lefelé taposhat: az autoriter társadalmak ezért mindig az engedelmességet fogják a legnagyobb emberi erénynek tartani.
Jens Bjorneboe