Ugrás a tartalomra
Ellentétben azzal, amit az emberek gondolnak, a totális hatalom az abszolút rabszolgasággal egyenlő. Mert aki eljut idáig, az többé nem akar kiszállni.
Kapcsolódó idézetek
-
Semmi sem marad következmények nélkül. Aki rabszolgaként él le egy fél életet, az nem is jut el a másik feléig.
Mártonffy András
-
Amikor egy ember bekerül a börtönbe, menthetetlenül és végérvényesen gyermekké válik a hatalommal szemben. A totális rendszer oldalán van minden eszköz, az ő oldalán semmi. Semmi, ami egy felnőtt és szabad embernek járna. Azt kapja, ami egy gyereknek a minimum lenne: étel, szállás, megszabott rend, biztonság.
-
A totalitárius alapokra épült hatalom képtelen elismerni a hibáit. Ha ugyanis elismerné azokat, ha meghátrálna, a gyengeség jelét mutatná, az pedig a vesztét jelentené. Az ilyesfajta hatalom minden sarokban összeesküvést sejt, így hát folyton hátra kell forgatnia a fejét, hogy megbizonyosodjon róla: nem settenkednek mögötte forradalomról ábrándozó rebellisek. Az ilyesfajta hatalom mindig ugrásra készen áll a tápláléklánc csúcsán tanyázva, és rendületlenül hisz a saját legyőzhetetlenségében és már-már isteni tökéletességében.
Marija Aljohina
-
A hatalom egy szükséges rossz kellene, hogy legyen, amit mindenki kényszerből vállal, nem élvezetből. Csak olyannak lenne szabad hatalma legyen, aki nem akar hatalmat, és csak addig lenne szabad az övé legyen, ameddig nem akarja. Nyilván ez egy teljesen utópisztikus hozzáállás, a valóságban az emberek szeretik a pozíciót meg a státuszt.
Dragomán György
-
Sok minden megváltozik, igen. De az ember mindig ugyanaz marad. A világ rabszolgája. A saját világáé. A vágyaié.
-
Aki szabad akar lenni, az ne akarjon és ne kerüljön olyasmit, aminek megszerzése és elhárítása másoktól függ. Ha nem így cselekszik, rabszolgának kell lennie.
Epiktétosz
-
Az az ország, amely a teljes biztonságot minden más fölé helyezi, és a testi épség illúziójáért cserébe feladja a hatalom ellenőrzésének lehetőségét, végül lemond a szabadságáról. Pedig a teljes biztonság elérhetetlen álom: akármennyire is igyekszünk elérni, ez nem sikerülhet. Hajszolásában azonban emberi életek és egész nemzetek mehetnek tönkre.
Glenn Greenwald
-
A hatalom megront, a teljhatalom pedig teljesen megront.
Osho
-
Az ember szabad: de megszûnik az lenni, mihelyt nem hisz szabadságában: és minél több hatalmat tulajdonít a végzetnek, annál többet rabol el saját szabadságából.
Gian Giacomo Geronimo Casanova
-
Az ember minden szabadsága elvész, amint felnéz valamilyen abszolút uralkodóra.
Frank Herbert