Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A tudósoknak követniük kell a bizonyítékokat, szól a régi bölcsesség. A bizonyítékok követésében megnyilvánul egyfajta alázat, amely felszabadítja az embert a megfigyeléseit és következtetéseit ködbe burkoló prekoncepciói alól. Nagyjából ugyanezt el lehet mondani a felnőttkorról is, amely a találó definíció szerint "az a pont, amikorra az ember már elég tapasztalatot összegyûjtött ahhoz, hogy a modelljei általában sikeresek legyenek a valóság előrejelzésében".

Avi Loeb
🤲 Elfogadás 👋 Búcsúzás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál. Douglas Adams
  2. A tudósnak egy csomó tapasztalata van a tudatlansággal, a kétellyel és a bizonytalansággal kapcsolatban, és azt hiszem, hogy ennek a tapasztalatnak igen nagy jelentősége van. Amikor egy tudós nem találja meg a problémával kapcsolatos feleletet, akkor tudatlan. Ha némi sejtése van arról, hogy mi lesz az eredmény, akkor bizonytalan. És ha állatian biztos abban, hogy mi lesz az eredmény, akkor még némi kételye marad. Kiemelkedő fontosságúnak találtuk, hogy a haladás érdekében el kell ismernünk a tudatlanságot, és helyet kell hagynunk a kétely számára is. A tudományos ismeret olyan állítások halmaza, amelyeknek bizonyossága különböző fokú - némelyek nagyon bizonytalanok, mások közelítőleg biztosak, és egy sem abszolút biztos. Richard Feynman
  3. A magyar középfokú oktatás, de jelentős mértékben a felsőoktatás is "információátadásra" rendezkedett be: arra, hogy egy-egy diszciplína bemutatásakor (...) csak olyasmiről beszéljen, ami megoldott, ami "biztosan" tudható, és hallgasson a nyitott, a megoldatlan kérdésekről. Holott a jó tudóst nem a kerek és zárt tudás, hanem a problémaérzékenység, az evidenciákra való rákérdezés bátorsága jellemzi. A tudomány valódi szépségeit ugyanis csak akkor látja meg egy fiatal, amikor már "benne van" - és ösztönzést kap erre a bekapcsolódásra, amikor azt érzékeli, hogy tele vagyunk olyan kérdésekkel, amelyeknek megoldása az új generációkra vár. Kroó Norbert
  4. A tudományos gondolat továbbfejlesztéséhez egy egyszerû formulánál (...) többre van szükség. A jelenségeket először megfigyeljük, majd mérések segítségével adatokat nyerünk, s végül olyan törvényt kapunk, amely ezeket az adatokat sommázva, összefüggéseikben mutatja meg. A tudomány igazi dicsősége azonban abban áll, hogy képes kijelölni a gondolkodásnak azt az útját, amely a törvényt nyilvánvalóvá teszi. Richard Feynman
  5. A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet. Azonkívül az is a felelőssége, hogy mindazt, amit tud és tudása következményeit megmagyarázza. Teller Ede
  6. Sokan állítják, hogy a kognitív hanyatlást ellensúlyozza az elmélyülő bölcsesség, ami azonban egy homályos, rosszul definiált tulajdonság. Való igaz, hogy a fiatalokból gyakran hiányzik a bölcsesség és az előrelátás, ami meggondolatlan viselkedéshez vezet. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy a bölcsesség egy bizonyos életkoron túl is tovább mélyülne, bővülne. Venki Ramakrishnan
  7. Tudva persze, hogy bármikor tévedhetünk, minden pillanatban készen állunk arra, hogy egy újabb nyom felbukkanásakor esetleg meg kell változtatnunk gondolatainkat; de tudjuk azt is, hogy ha ügyesek vagyunk, ha helyesen értelmezzük a nyomokat, akkor a keresés eredményt fog hozni. Ez a tudomány. Carlo Rovelli
  8. A nagy felfedezések nem abból születnek, hogy magunkba mélyedünk, elgondolkodunk és kitaláljuk, hanem abból, hogy megfigyelünk valamit, gondolkodunk, következtetünk, a legtöbb esetben rosszul, változtatunk, megint figyelünk és gondolkodunk, és ennek a ciklikus viselkedésnek, kutatásnak is hívhatjuk, az eredménye lehet valamiféle bizonyítható találmány. Csányi Vilmos
  9. Ha idősebb vagy, higgy abban, hogy a világ egész idő alatt tanított. Máris jóval többet tudsz annál, mint amiről azt hiszed, hogy tudod. Még nem vagy kész, csupán készen állsz. Egy bizonyos kor felett - mindegy, mivel és hogyan töltötted az idődet - megszerezted a doktori fokozatot az életből. Ha még mindig itt vagy - ha túlélted az eddigieket -, az azért van, mert tudsz dolgokat. Elizabeth M. Gilbert
  10. A tudomány minden nagy diadala köztulajdonná válik. A hivatásos tudósok hosszú korszakokon át kénytelenek kutatással és hipotézisekkel küszködni, kénytelenek tévedés és hamisság közepette harcolni; de amikor végül majd győz az igazság - gyakran ellenükre, néhány megvetett forradalmárnak köszönhetően -, tisztán és egyszerûen ragyog teljes fényében. Mindenki erőfeszítés nélkül megérti, olyan, mintha mindig ismerték volna. Elisée Reclus
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat