Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A vallás azoknak való, akik félnek a pokoltól. A spiritualitás pedig azoknak, akik már jártak ott.

🎓 Diplomaosztó 🤲 Elfogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás nem a gyáváké, hanem olyan embereké, akik veszélyesen akarnak élni. Osho
  2. A vallás annak az embernek az öntudata és önérzete, aki vagy még nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette. Karl Marx
  3. Az egyház azoknak való, akik nem hisznek magukban. Az Univerzum annak való, aki mindenben hisz.
  4. Aki tudományosan vagy mûvészileg képzett, annak van vallása is. De annak, aki egyikben sem jártas, biztosan szüksége van vallásra. Johann Wolfgang von Goethe
  5. A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Bertrand Russell
  6. A láthatatlan dolgoktól való félelem a valódi gyökere annak, amit az ember vallásnak nevez. Akik azonban ezt a hatalmat másként félik vagy imádják, azoknál babonaként jelenik meg. Thomas Hobbes
  7. A tudomány arról szól, hogy milyen a világ, a vallás pedig arról, hogy milyennek kellene lennie a világnak. René Descartes
  8. A tudomány az élet hite, s a vallás a meghalás tudománya. Szász Zoltán
  9. A vallás olyasmi, amit mi magunk teremtettünk, hogy segítsen élni, vagy megérteni a halált. Anita Moorjani
  10. A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat