Ugrás a tartalomra
A tudomány mindig több és több területet vont el a vallástól, amiből kemény harcok fejlődtek, míg végre a vallás elismerte a tudomány fölényét. Ma már a vallás legkitûnőbb védelmezői is egyre azt hangoztatják, hogy a vallás nem áll ellentétben a tudománnyal, ez pedig annak az elismerése, hogy a határkérdésekben a tudományt kell elfogadni legfőbb bíróul. Ez az érv már nem a támadó, hanem a védekező vallásé!
Kapcsolódó idézetek
-
A vallás és a tudomány konfliktusa elkerülhetetlen. A tudomány sikereit sokszor éppen a vallás ellenében éri el: a vallási dogma fenntartása pedig mindig a tudománnyal szemben történik.
Sam Harris
-
A vallás bármiféle kritikája ellenérzést vált ki, rendszerint még a vallástalanok körében is. Fontos azonban elkülönítenünk az egyén hitének tiszteletben tartását attól a ténytől, hogy a vallás és a modern tudomány számos pontban ütközik egymással. Ez utóbbi egy megvitatandó kérdés, még ha gyakorlatilag széleskörû társadalmi egyetértés is van ennek ellenkezőjéről, állítván, hogy két különböző területről van szó, s jobb, ha békén hagyják egymást.
Boldogkői Zsolt
-
A tudomány nem "küzd" a vallás ellen, de nem azért, mintha az ellentétekkel nem törődnék, hanem azért, mert nem módszere a küzdelem. A munka, a folytonos és fáradhatatlan dolgozás - ami megteremtette és fenntartja a tudományt - ez a tudomány módszere, s a munka szempontja küzdelem helyett a vallással szemben is a felvilágosítást és az ismeretek terjesztését parancsolja cselekvésünk eszközéül.
Wilhelm Ostwald
-
Régen a vallás volt az úr s a tudomány a szolga, ma egymás mellett áll, de már az, hogy sok helyen a tudomány győz, mutatja ennek végleges győzelmét.
-
Minden, amit a tudomány hirdet, ellentéte annak, amit a vallás hisz. A vallás teremtésről beszél, a tudomány fejlődésről; a vallás mereven elválasztja az élőt az élettelentől, a tudomány megtalálja az átmenetet és a kettő egységét; a vallás egyszer s mindenkorra megszabott erkölcsöt hirdet, a tudomány változó, a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodó etikát ismer, s míg az előbbi a túlvilági üdvösséget tekinti az ember végcéljának, addig az utóbbi itt a földön kívánja megvalósítani a lehető legtöbb embernek lehető legnagyobb boldogságát.
-
A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői.
Martin Luther King
-
A küzdelem miszticizmus és tudomány közt nem zárult le, noha a mérleg serpenyője erősen a tudomány oldalára billent - minthogy egyre több jelenséget tudunk megmagyarázni, és egyre kevesebben elégszenek meg a misztikus magyarázattal. A miszticizmussal szembeni térhódítás: a felvilágosodás.
Benedek István
-
A vallás szolgája behatolhat a legintimebb családi körbe: születés, házasság, halál, mindenütt ott van, s szava akkor fogja meg az ember kedélyét, amikor az a legbefolyásolhatóbb. A tudomány embere legfeljebb a fórumra állhat, de legtöbbször csak a hideg betû segítségével közölheti igazságait. S milyen különbség a hangban: a vallás határozott, kinyilatkoztató, csalhatatlan, apodiktikus, a tudomány óvatos, önmagát kritizáló, kétkedő, hipotetikus. Egyenlőtlen fegyverekkel vívjuk hát a küzdelmet. S mégis napról napra jobban tért hódít a tudomány világfelfogása, úgy, hogy mind hangosabban hallatszik ki a csata zajából a vallás könyörgése: béküljünk ki, egyeztessük ki a tudományt a vallással.
-
A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt.
Victor Babes
-
A tudomány történetében egészen Galilei hírhedt pere óta hangoztatják, hogy a tudományos igazság összeegyeztethetetlen a világ vallásos értelmezésével. Bár meg vagyok győződve arról, hogy a tudományos igazság a maga területén legyőzhetetlen, soha nem tartottam lehetségesnek, hogy a vallásos gondolkodás tartalmát elvessem, mint az emberiség tudatának egy idejétmúlt részét, melynek mostantól búcsút kellene intenünk. Életem során ezért újból és újból arra kényszerültem, hogy a két gondolkodási terület kapcsolatáról elmélkedjek, mert soha nem kételkedtem annak valóságában, melyre mutatnak.
Werner Heisenberg