Ugrás a tartalomra
A véletlen olyan esemény, melyet nem "véltél" volna. Mert nem az emberi, hanem az isteni igazság rendszerében mûködik. Törvényszerûen.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincsenek véletlenek. Amikor azt hittem, hogy ami éppen történt, csak a véletlen mûve, nem tévedtem. Nem én. Csak annyiban, hogy a véletlen nem azt jelenti, mint a köznapi beszédben. Azaz valami előre nem látható, ki nem számítható, egyedi dolgot. A véletlenek sorsszerûen, sőt, szükségszerûen következnek be.
Légrádi Gergely
-
Az ember életében a véletlen is törvényszerû. Visszanézve mindenképpen annak tûnik, hiszen a konzekvenciái megmásíthatatlanok.
Darvas József
-
A véletlen azt jelenti, hogy nem véled, nem gondolsz rá, mégis megtörténik. Tehát rajtad kívül álló tényezők okozzák. Igen, ezek azok a bizonyos összefüggések. Ezeknek meg kell történniük azért, hogy továbbléphess. Hú, ez nagyon bonyolult - mondod -, és igazad van, de csak azért, mert meg akarod érteni. Ne akard megérteni, csak fogadd el! Minden, ami történik, okkal történik veled. Ha nyitott vagy a történésekre, semmi nem válik ártalmadra.
Berente Ági
-
Semmi sem történik ok nélkül. Amit véletlennek hiszünk, azzal is ugyanúgy célja van a Teremtőnek, mint azzal, aminek érezni véljük a sorsszerûségét.
-
Akarunk valamit, és akkor jönnek a véletlenek akaratunkon kívül. Események más helyeken, más időben, és megváltoztatják az életünket. Ki teremti a véletleneket? Mert azt tudom, hogy nem mi.
-
A véletlen nagy úr, sok kárt csinálhat, s nekünk erősnek kell lennünk, hogy a kárt elrendezzük. A véletlen azonban ugyanaz, ami véletlen változásokkal a génekben végeredményben létrehozta ezt a tarka, csodálatos világot. Mert véletlennek csak azt nevezem, amit nem értek, de amit érteni szeretnék. És a véletlen szó az egyszerûen azt jelenti, hogy nem értettük, nem értettem, de nem adtam fel a reményt, hogy többet értsek.
Teller Ede
-
A végzet (...) nem a véletleneken múlik, hanem döntéseken. És amit úgy dönt, hogy elfogad, az válik a végzetévé.
-
A "véletlen" szó istenkáromlás. Semmi sem véletlen a nap alatt.
Gotthold Ephraim Lessing
-
A világban a véletlen uralkodik és éppen ezért van benne rend és törvény, ami a véletlenek tömegéből a valószínûségeknek megfelelően bontakozik ki.
Blaise Pascal
-
Nem minden véletlen sorsszerû. De a sors gyakran közlekedik véletlenekben.
Jókai Anna