Ugrás a tartalomra
A "véletlen" szó istenkáromlás. Semmi sem véletlen a nap alatt.
Kapcsolódó idézetek
-
A véletlen olyan esemény, melyet nem "véltél" volna. Mert nem az emberi, hanem az isteni igazság rendszerében mûködik. Törvényszerûen.
Müller Péter
-
Véletlen (...) nem létezik. Ami megtörtént, az egyértelmûen megtörtént, ami nem, az világos, hogy nem, igaz? Vagyis mi olyan lények vagyunk, akiknek a háta mögött a "minden", előttük pedig a "semmi" van. Szó se lehet véletlenről, nincsenek eshetőségek sem.
Murakami Haruki
-
Nincsenek véletlenek. Amikor azt hittem, hogy ami éppen történt, csak a véletlen mûve, nem tévedtem. Nem én. Csak annyiban, hogy a véletlen nem azt jelenti, mint a köznapi beszédben. Azaz valami előre nem látható, ki nem számítható, egyedi dolgot. A véletlenek sorsszerûen, sőt, szükségszerûen következnek be.
Légrádi Gergely
-
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
-
Semmi sem véletlen. Minden okkal történik, és az ok mélyen bennünk rejtőzik.
-
Semmi sem történik ok nélkül. Amit véletlennek hiszünk, azzal is ugyanúgy célja van a Teremtőnek, mint azzal, aminek érezni véljük a sorsszerûségét.
-
Véletlen(ség), fn. Változhatatlan természeti törvények hatására bekövetkező elkerülhetetlen esemény.
Ambrose Gwinnett Bierce
-
Nincsen okozat ok nélkül, a világban semmi nem történhet véletlenül.
Karafiáth Orsolya
-
A "véletlen" az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni.
-
Semmi nincs előzmények nélkül. Semmi nincs csak úgy magától.
Daniel Glattauer