Ugrás a tartalomra
A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyûlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínû világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerû megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk.
Victor Hugo
-
Bármilyen nehéz és szörnyû a háború, akármennyi gyötrelmet és veszteséget is okoz az embereknek - az egészséges, életvidám ifjúság romlatlan és jóindulatú önzésével, szerelmével, jövőbe vetett álmaival, nem akarja, de nem is képes meglátni az összességet ért veszély és szenvedés mögött az őt magát fenyegető veszedelmet, amíg rá nem tör a baj és fenekestül fel nem borítja boldogságát.
Alekszandr Fagyejev
-
Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír.
Csitáry-Hock Tamás
-
Mihelyt valami titok lopózik két szerető szív közé, mihelyt egyikük takargatni tud a másik előtt akár csak egy gondolatot is; a varázs megtörik, s a boldogság romokban hever. Az ingerültség, az igazságtalanság, sőt a nemtörődömség is helyrehozható; de a titkolózás valami idegen elemet dob a szerelembe, mely gyökerében változtatja meg annak igazi természetét, s önmaga szemében is meggyalázza.
Benjamin Constant
-
Képzeljen el egy olyan hajót, amely horgonyvesztetten sodródik a nyílt tengeren. Ki van szolgáltatva a szélnek és az áramlatoknak, nem képes megállni. Ha viharba kerül, a helyzet még rosszabb: az egyre erősödő és egyre nagyobb hullámok könnyen ijesztő, fenyegető, ismeretlen vidékekre sodorják. Ugyanígy vagyunk az érzelmi viharokkal: a szorongás hulláma gyorsan rémítő "helyekre" sodorhat minket - oda, ahol az anyagi csőd, a betegség, a magány, a kudarcok és a halál bekövetkezése teljesen nyilvánvalónak tûnik.
Szondy Máté
-
Az élet nem más, mint előre nem látható események véletlenszerû szövedéke. A halál pedig viharfelhőként lóg az ember feje fölött, és időnként figyelmeztetés nélkül lecsap belőle a villám, ami csak fájdalmat és szenvedést hoz.
Arnaldur Indridason
-
Sok-sok ember, egykori szerelmek, barátok, ellenségek, vidám és keserû élmények emlékei, győzelmek, vereségek, szégyenek, diadalok, pénz és karrier... Húzzuk, vonszoljuk, újra meg újra belegabalyodunk; végigvonulnak bennünk egykor átélt érzelmek és indulatok, amelyeknek már a nyomuk is elmúlt az időben. Csak mi tartjuk életben, ébresztjük fel őket halálos mély álmukból. S ekkor megjelennek, mint a múlt árnyai. Kísértetek.
Popper Péter
-
Az élet nem biztonságos hely, ahol bizakodva berendezkedhet az ember. (...) Az emberek vékony jégen mozognak álmaikkal, kívánságaikkal, vágyaikkal. A legszebb, legcsodálatosabb, legnagyszerûbb pillanatot is követheti - hirtelen és minden előzetes figyelmeztetés nélkül - egy végzetes összeomlás.
-
Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot.
Lakatos Levente
-
A világ változandósága nem igazodik regulákhoz. Ami éppen előttünk van, sokszor a következő pillanatban semmivé lesz, s ami épp elkezdődött, bevégezetlen marad. Ám az ember vágyai nem ismernek határokat. Vaksin tévelyeg a szív, s a dolgok nem mások, mint csalóka árnyképek.