Képzeljen el egy olyan hajót, amely horgonyvesztetten sodródik a nyílt tengeren. Ki van szolgáltatva a szélnek és az áramlatoknak, nem képes megállni. Ha viharba kerül, a helyzet még rosszabb: az egyre erősödő és egyre nagyobb hullámok könnyen ijesztő, fenyegető, ismeretlen vidékekre sodorják. Ugyanígy vagyunk az érzelmi viharokkal: a szorongás hulláma gyorsan rémítő "helyekre" sodorhat minket - oda, ahol az anyagi csőd, a betegség, a magány, a kudarcok és a halál bekövetkezése teljesen nyilvánvalónak tûnik.

Kapcsolódó idézetek

1. Általában hajlamosak az életek, mint hajók a háborgó tengeren, ide-oda dobálódni. (...) Elindul valamerre az ember, félúton megtorpan hirtelen, fordul erre-arra, majd tovasodródik. Nem tudjuk, merre megyünk - elkerülhetetlen hát, hogy egészen máshol kössünk ki a végén, mint amerre elindultunk. Paul Auster
2. Nem könnyû távol tartani a félelmet. És nem is lehet mindig. (...) Egy folyóban úszunk. A nyílt tengerre is kisodorhatnak minket olyan áramlatok, amelyekre nincs befolyásunk. Azon kaphatjuk magunkat, hogy nálunk sokkal erősebb áramlatok ellenében próbálunk úszni. És bármikor megfulladhatunk. Kim Stanley Robinson
3. Az ember végtelenül ingadozó. Éppúgy elvesztheti irányát, mint a hajó. Horgonya a lelkiismeret. S mily rettenetes. A lelkiismeret is elalhat. Victor Hugo
4. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
5. Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír. Csitáry-Hock Tamás
6. A lélek heves benső viharában a gondolat úgy csapkod, mintha folyadék lenne. Ide-oda hányódik, megdagad, s néha a hullámok tompa moraját hallatja. Apály, dagály, hullámhegy, örvénylés, a zátony előtt megtántorodás, dara és zápor, szétszakadó felhők mögött kicsapó villanások, a henye tajték meddő csapkodása, vad, de nyomban összeomló nekizúdulások, rettenetes és elpocsékolt erőfeszítések, kísértetiesen felderengő hajótörés, árnyak és összevisszaságok és minden, amit a végtelen tud, megvan az emberben is. Victor Hugo
7. Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar. Te pedig lépést váltasz, hogy megszabadulj tőle, ám a forgószél követ, s amikor ismét irányt változtatsz, a szél is újra feltámad, vészjóslóan ide-oda csapong, egészen úgy, mint a halálmadár alkonyatkor. És hogy miért? Mert ez nem a messzi távolból idekeveredett "valami", aminek semmi köze sincs hozzád. Te magad vagy a homokvihar. Annyit még megtehetsz, hogy elszántan törtetsz benne előre, becsukott szemmel és szájjal, hogy a homok ne járjon át, hogy magad mögött hagyhasd az egészet. Ebben a viharban nincs nap és hold, tér és olykor meghatározott idő sem, csak a csontokat szétmorzsoló finom, fehér homok, amelyet égig kavar a szél. Murakami Haruki
8. A viharokban és kalandokban rejtőző veszedelemnek rengeteg az árnyalata, és csak hébe-hóba fordul elő, hogy a jelenségek külső leplén érzékelhetően üt át a baljós erőszak, a gonosz szándék - az a meghatározhatatlan valami, ami megzavarja az ember eszét és összeszorítja a szívét, hogy tudja, érezze, a véletlenek kuszasága és az elemek dühe rosszakaratúan tör rá olyan erővel, amelyet már nincs hatalma kordában tartani, oly féktelen kegyetlenséggel, amely kitépi belőle a reményt és a félelmet, a fáradtság gyötrelmét és a pihenés utáni vágyat. Már csak törni, rombolni akar, megsemmisíteni mindezt, amit eddig látott, szeretett, élvezett vagy gyûlölt. Mindazt, ami drága és nélkülözhetetlen - a napfényt, a múlt emlékeit, a jövendőt -, az egész sokszínû világot el akarja törölni a szeme elől azzal az egyszerû megdöbbentő cselekedettel, hogy elrabolja tőle az életét. Joseph Conrad
9. A szorongás a jövőbe kivetített, megfoghatatlan, fantáziával megspékelt félelem. És ennek a képletnek van egy olyan eleme - a képzelet -, amely teljesen képlékeny, nehezen megfogható vagy irányítható, és amivel szembenézni sem tudunk. És éppen ezért pusztító! Ezért emészti, zabálja fel a lelkünket és testünket, ha nem szabunk gátat neki. Al Ghaoui Hesna
10. Én mindig úgy hittem, ha az ember a helyes úton jár, nyugodtabban élhet. Biztosabban áll a lábán, megnyugodhat, tudják... lazíthat. Engem az rémít meg, hogy előfordul, hogy egyszer csak ronda vihar támad. Ez lehet akár a rák, az alkohol, vagy valami nő, akivel félrelép az ember. És hiába áll az ember biztosan a lábán, ez a nagy vihar felkapja, mint egy falevelet, és magával sodorja. Csak egy ideig vagyunk a magunk urai, aztán tehetetlenek.