Ugrás a tartalomra
A világ, amiben élünk, tele van bibliai utalásokkal, és ha nem érted meg őket, teljes zûrzavarban és tudatlanságban maradsz. Semmit sem fogsz megérteni például a klasszikus mûvészetből, az ókori történelemből.
Kapcsolódó idézetek
-
A világ egy nagy, összefüggő, együttmûködő hálózat. Ha nem értjük meg, hogyan mûködtethető ez a hálózat, akkor menthetetlenül el fogunk tûnni a történelem süllyesztőjében. Ha viszont megértjük, és meg tudjuk erősíteni magunkban humanizmust és az együttmûködési készséget, akkor fennmaradhat a kultúránk.
Kepes András
-
Ez a világ tele van egy másikra utaló jelekkel: arról a világról már elkezdhetünk tapasztalatokat szerezni, de teljességében csak az idők végén ismerhetjük meg. Isten úgy teremtette a világot, hogy elhelyezte benne ezeket a jeleket és útjelzőket.
-
A történelem számomra nem más, mint eszköz arra, hogy egyre jobban megismerjem Istent, aki - hitem szerint - abszolút módon irányítja a történelmi eseményeket. Vagyis Istent úgy ismerhetem meg egyre teljesebben, ha az Õ kijelentéseinek - a Bibliának - az elmélyült tanulmányozása mellett, Istent az ő cselekvéseiben és munkálkodásában ismerem meg, ami egyenlő a történelemmel. Isten kijelentései (a Biblia) és Isten mûködése e világban (a történelem) tökéletes egységben tárul elénk.
-
A világ, az emberi élet, a tudomány, a mûvészet mind a kapcsolatok, összefüggések és kölcsönhatások kereséséről és értelmezéséről szólnak. (...) Ha az ember nem keresi és nem találja ezeket, úgy az ő kapcsolata szûnik meg az élettel. És szerintem csak azért félsz, mert nem mersz megélni semmit.
Gerlóczy Márton
-
Éppen azért kellenek újabb és újabb könyvek, mert a többezer éves örök dolgok is másmilyenek egy olyan ember számára, aki már tudja, hogy volt egy római birodalom, aztán össze is omlott, volt francia felvilágosodás, majd Napóleon, volt fasizmus, volt kommunizmus, azok is összeomlottak, csak azt nem tudja, hogy akkor most, ma mi van. Ezt nem a regényekből fogja megtudni, de azt igen, hogy az élet ma miképpen nagyszabású dolog.
Mérő László
-
Ha pontosan megfigyeljük a dolgokat és használjuk az eszünket, s nem képzeletvilágunkban, az ősi mítoszokban és a vallásban keressük a választ mindarra, amit nem tudunk, s legfőképpen: ha megfontoltan és kritikusan gondolkodunk, akkor újra és újra igazíthatunk a világról alkotott képünkön, a mindennapi szemlélet előtt rejtve maradt látószögekből fedezhetjük fel a valóságot, s ezzel új dolgokra bukkanhatunk.
Carlo Rovelli
-
A nagy mûveltség visz a tudatlanságba, mert ha a mûveltség nem a hitre támaszkodik, az ember egy bizonyos ponton csak a dolgok matematikáját látja. És ennek a matematikának a harmóniáját tekinti istenének, elfelejtve, hogy maga az Isten teremtette ezt a matematikát és ezt a harmóniát.
Giovannino Guareschi
-
A világ tele van olyan dolgokkal, amelyekre a tudomány képtelen magyarázatot adni. Én hiszek a világegyetem misztériumában.
Kanehara Hitomi
-
A Világegyetem, amelyben élünk, összefüggő, minden mindennel kölcsönhatásban van. Lehetetlen, hogy a természetről két elméletünk legyen, melyek különböző jelenségeket úgy magyaráznak meg, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz.
Lee Smolin
-
A biblia, a szentek története, a liturgia, az imádságok... gondolod, hogy ez az egész komplexum nem része az egyetemes emberi kultúrának? Elmúlik, mondjátok, én is elhihetem, hogy elmúlik, de mégis: benne van az egész eddigi kultúrában.
Szilvási Lajos