A zene időeleme csupán egyféle: az emberi, földi idő egy körülhatárolt részlege, amelybe ömlik, s kimondhatatlanul megnemesíti, felmagasztosítja. Az elbeszélésnek ezzel szemben kétféle ideje van: először a sajátja, a zenei, reális ideje, amely lefolyását, megjelenését lehetővé teszi, másodsorban azonban a tartalmáé, s ez az idő perspektivikus, mégpedig olyan változó mértékben, hogy az elbeszélésnek ez az imaginárius ideje megközelítően vagy teljesen egybeeshet zenei idejével, de csillagtávolságban is lehet tőle.

Kapcsolódó idézetek

1. Az idő az elbeszélés eleme, mint ahogy eleme az életnek; oldhatatlanul kapcsolódik hozzá, mint a testekhez a tér. Eleme a zenének is, amely méri és tagolja az időt, kurtává, szórakoztatóvá és értékessé teszi egyben; rokona e tekintetben, mint mondottuk, az elbeszélésnek, amely szintén csak az egymásutánban, a lefolyásban valósulhat meg, s még ha megpróbálná is, hogy minden pillanatban egészen jelen legyen, akkor is szüksége van az időre megnyilvánulásához. Thomas Mann
2. A zene minden más mûvészettel ellentétben az időben szerveződik, a megszólalástól az eltûnésig tart, e kettő között feszül. Schiff András
3. A zene jó hasonlat az időre. Egy hang akkor gyakorol hatást az emberre, ha emlékszik az előzőre, és várja a következőt... Mindegyik csakis a múltba és a jövőbe ágyazva nyer értelmet. Francois Lelord
4. Van a hétköznapi zene, amely körülvesz bennünket, amely kellemes a fülünknek, divatos, és van a zene fölötti zene, melyet később, nem véletlenül, abszolút zenének is hívnak. A magas, elitzene a történelmen, sőt, az időn is kívül áll. Pintér Tibor (zeneesztéta)
5. A zene, amikor kikerül a zenész keze alól, csak egy pillanatig létezik, addig, amíg el nem halnak, el nem ülnek a térben a hanghullámok. A zene pillanatnyisága azonban csak a visszája az örökkévalóságnak. Ljudmila Ulickaja
6. A zenének két baja van: az egyik ezek közül múlékony, a másik krónikus. A múlékony mindig a keletkezését követő pillanathoz kötődik, a krónikus pedig kellemetlenné és egyhangúvá teszi az ismétlésben. Leonardo da Vinci
7. Vannak időalapú mûvészetek. A film, a zene, a színház, mind időalapú mûvészet. Van eleje, közepe és vége. Az elejétől kezdve figyelned kell. Ahhoz az időszakaszhoz vagy kötve. Csak ily módon tudod átélni. De van a festészet. Nincs eleje, nincs közepe, és nincs vége. Azt látod, amit szeretnél, és akkor, amikor szeretnéd. Nincsenek korlátok. Egyszerûen csak ott van.
8. A zene rendezett hang, ami időben változik.
9. A zene olyan, akár egy időgép. Egy dal - a szöveg, a dallam, a hangulat - úgy visszarepíthet egy adott pillanatba, mint semmi más.
10. Miért van idő? Miért mindig csak ez az idióta egymásután, s miért nincs pezsgő, laktató egyidejûség? (...) E röpke életen át élvezhet, alkothat az ember, de mindig csak dalt dal után dalol, s az egész, teljes szimfónia sosem csendül fel egyszerre összes hangjával és hangszerével együtt. Hermann Hesse