A zenének két baja van: az egyik ezek közül múlékony, a másik krónikus. A múlékony mindig a keletkezését követő pillanathoz kötődik, a krónikus pedig kellemetlenné és egyhangúvá teszi az ismétlésben.

Kapcsolódó idézetek

1. A zene minden más mûvészettel ellentétben az időben szerveződik, a megszólalástól az eltûnésig tart, e kettő között feszül. Schiff András
2. A zenében az egyszerûség és komplexitás kontrasztját szeretjük. Ha túl egyszerû, előbb-utóbb unalmassá válik. Ha túl komplex, idegenszerûnek érezzük. Teller Ede
3. A zene időeleme csupán egyféle: az emberi, földi idő egy körülhatárolt részlege, amelybe ömlik, s kimondhatatlanul megnemesíti, felmagasztosítja. Az elbeszélésnek ezzel szemben kétféle ideje van: először a sajátja, a zenei, reális ideje, amely lefolyását, megjelenését lehetővé teszi, másodsorban azonban a tartalmáé, s ez az idő perspektivikus, mégpedig olyan változó mértékben, hogy az elbeszélésnek ez az imaginárius ideje megközelítően vagy teljesen egybeeshet zenei idejével, de csillagtávolságban is lehet tőle. Thomas Mann
4. A zene megsokszorozza örömünket, megsokszorozza fájdalmunkat. Ha elviselhetetlen a fájdalom, a zene két lehetőséget hagy, és döntésre kényszerít: elpusztulni vagy újjászületni. Szimeonov Todor
5. Minden kapcsolat nehéz. Éppen úgy, mint a zenében, két hang néha harmonikus, néha meg kakofonikus. Gayle Forman
6. Két rossz dolog van: az egyik, hogy a zenész azt mondja, hogy "nekem még nem megy, félek". Ez nem jó! Ahogy az sem, ha "nagyon meg akarom mutatni". Arra kell gondolni, hogy most ezt tudom, és ezt fogom játszani. Annak kell kijönni, ami van. És az jó lesz.
7. A zene még a legrosszabb pillanatokban se szabad, hogy bántó legyen a fülnek; ellenben védenie és kényeztetnie kell azt. Így a zene örökké zene marad. Wolfgang Amadeus Mozart
8. A zene, amikor kikerül a zenész keze alól, csak egy pillanatig létezik, addig, amíg el nem halnak, el nem ülnek a térben a hanghullámok. A zene pillanatnyisága azonban csak a visszája az örökkévalóságnak. Ljudmila Ulickaja
9. Miért van idő? Miért mindig csak ez az idióta egymásután, s miért nincs pezsgő, laktató egyidejûség? (...) E röpke életen át élvezhet, alkothat az ember, de mindig csak dalt dal után dalol, s az egész, teljes szimfónia sosem csendül fel egyszerre összes hangjával és hangszerével együtt. Hermann Hesse
10. Kezdetben van a csend, és a zene a csendből jön. Azután következik az a megmagyarázhatatlan csoda, ami a legkülönbözőbb hangzások és struktúrák alkotta folyamatokból összeáll. Aztán visszatér a csend. A csend voltaképpen a zene előfeltétele.