Ugrás a tartalomra
A zene közkincs, mindenki kicsit ért hozzá, így csak azzal lehet kitûnni, ha valaki alaposan kitanulja az elméleti részt is a hangszerjáték mellett. Emellett párhuzamosan valamilyen humán tárggyal is foglalkozni kell főiskolán vagy egyetemen. Azt mondanám, hogy nem szabad úgy ráállni a zenére, hogy én csak abból akarok boldogulni. Ahhoz kicsi az ország és a zenei piac is.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gyakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős vagy gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát, amint anyagtól, hangszertől függetlenül száll belénk és belőlünk másokba. Csak akkor tudunk majd hangszert is úgy megszólaltatni, hogy valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok. Különben csak gépiesen zakatol a kezünk alatt egy készülék, de zenét nem terem.
Kodály Zoltán
-
Ha valaki zenész akar lenni, akkor valamit szeretne mondani a zenével, amit játszik. Azért gyakorol a hangszerén akár évtizedeken keresztül, hogy ezt a sokszor szavakkal kifejezhetetlen jelentéstartalmat, amit át szeretne adni, minél jobban tudja artikulálni. Emiatt fontos a technikai felkészültség. Nem feltétlenül azért, hogy elkápráztassuk a hallgatóságot.
-
A zene költői állapot. Ugyanakkor a zene nagy fegyelem is. Szerkezet, összhang, amitől ha eltérünk, összeomlik. Egyszerre kinyit, a hisztériáig felhevít, ugyanakkor fegyelmez.
Csukás István
-
Mélyebb zenei mûveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.
Kodály Zoltán
-
Én nem tudom, hogyan kell.
Bármit. A "dolgokat".
Csak van, hogy sikerül (nem is kevésszer)
- de, hogy is mondjam? n e m: nekem.
Hangszer ne legyen büszke a zenére.
Fodor Ákos
-
Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.
Kodály Zoltán
-
A zene képes nagyon befolyásolni az embert. Nem jó tehát hosszú távon rákattanni egy zenére, mert egy idő után nem inspirál, csak befolyásol.
Tóth Orsolya
-
Az ember látja a fehér meg a fekete billentyûket egymás mellett, hallgatózik, és tudja, hogy a billentyûk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, ott is marad, nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd csak később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyûket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak.
Bernlef
-
Mi a zene? Egy ismerős érzés? Egy biztos pont? Egy jó barát vagy egy belső hang? Mi a zene? Törékeny fájdalom? Visszhangzó bánat? Hangos együttérzés vagy ragályos öröm? (...) A zene mindenkinek mást jelent. Mindenkinek máshogy fontos, de mindenkinek fontos, mert a zene ott lakozik mindenkiben.
Hajnóczy Soma
-
Midőn egy virtuóz muzsikus előadja a megtanult darabot, akkor azt mindenki, aki nem teljesen botfülû, képes élvezni. A muzsika élvezetéhez nem szükségesek előtanulmányok. A matematika azonban kizárólag úgy "élvezhető", ha megtanuljuk, hogy lehet életet lehelni a szimbólumokba. A matematikai mintázatok és struktúrák éppúgy az elmében találnak visszhangra, mint a zenei formák - az emberekben mégsem fejlődött ki semmiféle "matematikai hallás". A matematika csupán az "értelem szemével" látható.
Keith Devlin