Aggályos széplelkek, akik a holtakból az élők, elsősorban a saját magatok épülésére akartok hasznot húzni, keressétek - ha úgy tetszik - szertelenségében a szenvedély nyilvánvaló bizonyítékát. Csakhogy a szenvedély éppen olyan sokféle, mint maga az ember: van közöttük emésztő és tûnődő, ábrándos és gondterhes, gyakorlatias, elvont, pepecselő, rohanó, és még sok száz.

Kapcsolódó idézetek

1. Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerû, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz? Márai Sándor
2. Jegyezzétek meg: az élet nem szenvedés! Az életet ti magatok teszitek szenvedéssé, mivel megosztottak vagytok. Folyton harcban álltok önmagatokkal, ezért szerencsétlen, nyomorúságos lényekké váltok. Osho
3. Szenvedély! Részegség! Õrület! Oly nyugodtan, oly részvétlenül álltok e dolgok előtt, ti, erkölcsösek! Szidjátok a részeget, megvetitek az esztelent, elhaladtok mellette, és hálát adtok az Istennek, mint a farizeus, hogy nem teremtett benneteket olyannak, amilyen ezek közül egy. Nemegyszer voltam részeg, szenvedélyeim sohasem estek messze az őrültségtől, és egyiket se bánom, mert a magam mértékén megtanultam, hogy mindig és szükségképpen részegnek és őrültnek kell mondani minden rendkívüli embert, aki valami nagyot, valami lehetetlennek látszót csinált. De a mindennapi életben is tûrhetetlen hallani, hogy minden, csak félig is szabad, nemes, váratlan tett esetén rögtön kész az ítélet: ez az ember részeg, ez az ember bolond. Szégyelljétek magatokat, ti józanok! Szégyelljétek magatokat, ti bölcsek! Johann Wolfgang von Goethe
4. Nem azonos-e gyökerében a szerelem és a gyûlölet? Hiszen mind a kettőhöz két szív legmeghittebb kapcsolata és ismerete kell. Végeredményben a szenvedélyes szerelmes csakúgy, mint a szenvedélyes bosszúálló, minden szellemi és érzelmi táplálékát a másikból meríti, és ha magára marad, reménytelen üresség szakad rá. Filozófiai szempontból a két szenvedély tehát lényegében ugyanaz, csak az egyiket mennyei fényességben látjuk, a másikat tompán izzó homályban. Odaát a szellemek világában találkozik a kettő. Nathaniel Hawthorne
5. A szenvedély öncélú őrület, szinte törvényszerûen bekövetkező esztelen, zavart állapot, rögeszmés rajongással tetézve. A szeretet viszont józan végeredmény, amelyet nem adnak ingyen. Tartósabb, kevésbé viharos, és keményen meg kell dolgozni azért, hogy megmaradjon. Jorge Bucay
6. Akinek szenvedélyes a lelke, az nem éri be a hétköznapi élet történéseivel, annak több kell, sokkal több. Van, akinek nagy térre van szüksége ahhoz, hogy éljen, én inkább a saját világomban létezem, amelynek az ajtaját olyan szélesre tárhatom, amilyenre akarom.
7. A Világlélek az emberek öröméből táplálkozik. Vagy a bánatból, az irigységből, a féltékenységből. Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse személyes Történetét. Paulo Coelho
8. Örökké nem lehet szerelmes az ember; legfeljebb hûséges. Gondolja, hogy évekig loboghat szertelen önkívületben a test? Nem, nem. Ami pedig azokat a szeszélyes, heves nőket illeti, akik hosszabb, rövidebb, de vad szenvedélyeket élnek át, azok egyszerûen azt hiszik, hogy az élet is regény. A regényhősök különbözők, a körülmények és a bonyodalmak kiszámíthatatlanok és változók, a végkifejlet nem egyforma. Ez mulattatja, szórakoztatja őket, bevallom, mert a kezdődő, a beteljesült, a múló szerelem érzései mások és mások. Guy de Maupassant
9. Csak a gyöngédség emberi. A szenvedély embertelen és reménytelen. De az ítélet, mely minden elevent szenvedélyre ítélt, könyörtelen. Vágy és kielégülés között épül az eleven világ, oly embertelen akarattal, ahogy a fáraók építtették meztelen tömegekkel a piramisokat. Márai Sándor
10. Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.