Ugrás a tartalomra
Ahelyett, hogy töprengésekkel zavarnám meg örömeimet, két részre osztom magát az életet; az első szaka, az ifjúságom, minden bizonnyal kellemes, a másik, a csak talán bekövetkező vénség pedig bánom is én miféle bús magambaszállásokkal lesz tele.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Széchenyi István
-
Két bánatom van:
egyik, hogy meg kell halnom;
másik, hogy addig élnem kell.
Két örömöm van:
egyik, hogy meghalhatok;
másik, hogy addig élhetek.
Fodor Ákos
-
Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerûbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed.
Keresztury Tibor
-
Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet.
Stephenie Meyer
-
Életünk első felét a boldogság utáni kielégítetlen sóvárgás jellemzi, második felét pedig a szerencsétlenség miatt való aggódás.
Arthur Schopenhauer
-
Sok dolog van, ami nagy örömöt okoz számomra, de nem találok élvezetet abban, ha többnek képzelem magam, mint ami vagyok; a kicsinyes hiúsággal terhelt élettel szemben az otthon töltött mindennapok harmóniáját és nyugalmát részesítem előnyben.
Alessandro Volta
-
Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerûbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.
Jeffrey Eugenides
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
Ifjuságom - minden, minden oda van,
Körülnézek egy vigaszért - hasztalan!
A mik engem az élethez kötöttek:
Mind széttépve szálai az örömnek.
Tóth Kálmán
-
Rászoktam az élet élvezetére. (...) Ez aztán olyan krónikussá vált, hogy azt hiszem, már a kellemetlenségekben is örömöm lelem. Milyen jó is, ha eszembe jut, hogy nem tartanak örökké!
Lucy Maud Montgomery