Ugrás a tartalomra
Ahogy körbenézek, látom mindazokat, akik megtanították azokat, amiket most tudunk. Olyan, mintha búcsúznánk, de örökre összeköt minket az, ami itt velünk történt. Emlékeztetni fog majd arra, hogy kik vagyunk, hogy változzunk meg, ha kell.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak emberek, akik nem azért küldettek hozzánk, hogy maradjanak. Hanem hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat.
Szurovecz Kitti
-
Emberek jönnek és mennek az életünkben. Van, aki sokáig, hosszú évekig velünk marad, és akadnak olyanok, akik épp csak keresztezik az utunkat. Viszont azalatt, amíg együtt vagytok, megtanítanak valamire, megvédenek valamitől, vagy csak átsegítenek egy nehéz helyzeten, amiben éppen vagy. Ez a dolguk: hogy találkozzanak veled, és átvigyenek a hídon, az egyik partról a másikra.
-
Bizonyos emberek okkal lépnek ki vagy be az életünkbe. Mindegyik tanít nekünk valamit. Még azok is, akik fájdalmat okoznak.
-
Az emlékezet összeköti mai énem azzal, aki egykor voltam. Így adunk újra és újra értelmet mindannak, amiről azt gondoljuk, egyszer már biztosan a miénk volt.
-
Az életed végén vissza akarsz majd tekinteni, és tudni, hogy változást hoztál a világba. Maradt jele, bizonyítéka annak, hogy itt voltál. Mindannyian örökséget akarunk hagyni magunk után.
-
Még nagyon távolinak tûnik, de a ma a holnapba vezet, a holnap pedig a jövő felé. Egy napon majd mi is igazi felnőttekké válunk, és talán ha ránk néznek, el se hiszik majd, hogy mi is gyerekek voltunk egyszer. Ez a nap mindannyiunk számára eljön majd.
-
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk.
Kollár-Klemencz László
-
Rájöttem, hogy két életünk van. Az első a sajátunk. A második a gyerekeinké. Meg kell tanítanunk nekik, amit tudunk, amit megtanultunk.
-
A hasonlóságok révén lépünk közös útra. A különbözőségek révén maradunk együtt.
Jorge Bucay
-
Búcsú volt, valahányszor a tudtára adtam, hogy milyen fontos nekem, valahányszor tettekkel és szavakkal igazoltam szeretetemet. Az élők az élet minden napján búcsúznak. Szerelemmel, barátsággal, annak a megerősítésével, hogy az emlékek megmaradnak, ha a test elenyészik is.
Robert Anthony Salvatore