Ugrás a tartalomra
Ahogyan alvás közben szükségünk van az álmokra, ugyanúgy miközben ébredezünk, szükségünk van rá, hogy megérintsünk valakit és beszéljünk hozzá, hogy megérintsen valaki, és beszéljen hozzánk.
Kapcsolódó idézetek
-
Szükségünk van annak az érintésére, akit szeretünk, majdnem annyira, mint a levegőre, hogy lélegezzünk.
-
Mindenkinek megvannak a maga álmai, bensőséges titkai, és ezek néha valóban nagyon fontosak nekünk, és nem szeretnénk, ha más is tudomást szerezne róluk. De amikor valaki más van mellettünk, ha szeretnénk megosztani az életünket egy emberrel, az álmainkat is meg kell osztanunk vele.
-
Mindannyiunknak szüksége van álmokra. Mindannyiunknak szüksége van a reményre, hogy többet is elérhetünk annál, amink van.
Cecelia Ahern
-
Ugyanazokat a perceket társaságban máshogy éli meg az ember. Szükségünk van a többiekre, hogy osztozzunk az elragadtatásban.
Anna Onichimowska
-
A vágy az, ami megteremti a közelséget, méghozzá azonnal, egyik pillanatról a másikra; de talán az ellenkezője is lehetséges, a közelség felől indulni, újra birtokba venni, míg el nem kapjuk a vágyat, ahogy ébredéskor próbálja az ember elkapni az imént látott, de máris elenyészett álmot: emlékszik a hangulatára, de egyetlen képe sem jut eszébe.
Rosella Postorino
-
Álmom álmodnak megfelel
és ez a baj és ez a jel
hogy össze-visszasimulunk
és álmodunk és álmodunk.
Gyurkovics Tibor
-
Némely embereknél igen sokáig tart, míg fölébrednek: már beszéltek, talán már öltözködni is kezdtek, s még mindig alszanak.
Greguss Ágost
-
Minden embernek szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá. Néhány ember számára ez ugyanolyan fontos, mint a vágy, a csodálat és a szerelem.
Fredrik Backman
-
Az embernek szüksége van álmokra. A leglehetetlenebbekre is. Azt hiszem, az álmok tartanak minket életben. Akinek már nincsenek, az lassan elenyészik.
Szaszkó Gabriella
-
A kommunikáció nemcsak beszélgetésekből áll, hanem abból is, miként nézünk egymásra, megérintjük-e a másikat, hogyan gondoskodunk egymásról: milyenek vagyunk reggel, délben és este.