Ugrás a tartalomra
Aki tökéletes egyensúlyra törekszik, az nem mindig tudja önmagából kihozni a maximumot, hiszen akkor nagyon sok kompromisszumot kell kötnie. A nagyon erős egyéniségek, nagyon szuggesztív emberek nem törekednek mindenáron egyensúlyra, ha csak belül nem.
Kapcsolódó idézetek
-
Aki megpróbál tökéletes lenni, az nem tud megbirkózni a feladat komplexitásával. Időnként bőségesen elegendő jó munkát végezni.
Edward de Bono
-
Az életben fontos megőrizni az egyensúlyt. Mert az ember, aki túl sokat akar, kockára teszi, hogy mindent elveszít, viszont aki túl keveset akar az élettől, az talán nem is kap semmit.
Mafia c. videojáték
-
Igazi teljességet, kiegyensúlyozottságot csak az érhet el, aki munkát, energiát fektet a dolgokba. Aki nem mások kárán, hanem a saját maga erejéből, a nehézségek árán is, a saját rossz tulajdonságainak leküzdésével akar célokat elérni.
-
Nem szabad egy embertől mindent elvárni, összességében kell az embernek a körülötte élőktől megkapni azt, amire szüksége van. Én sem vagyok tökéletes, a másik ember részleges tökélye sem pótolhatja az én hiányosságaimat. Két ember sohasem lesz képes arra, hogy együtt tökéleteset alkosson. Mindezek azért fontosak, mert két ember harmonikus együttéléséhez feltétlenül szükségük van a minél teljesebb emberi környezetre, amely kiegészítheti a szoros lelki és testi kapcsolatukat.
Reményik László
-
Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bőven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhető, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak", ettől ember.
Popper Péter
-
Az ember mindig a tökéletességre törekszik, ennek ellenére a tökéletességet rendszerint csak egy nagyon kis területen érhetjük el, már amennyiben egyáltalán elérjük.
-
Elég gyakran konfrontálódok, veszekszem, és ezért egyáltalán nem könnyû kapcsolatban élni velem. A legkedvesebb ember vagyok a világon, drágáim, de nagyon nehéz együtt élni velem. Nem hiszem, hogy bárki el tudna viselni, és időnként túl nagy elánnal is próbálkozom elérni az ellenkezőjét. Bizonyos értelemben önző vagyok, mindent a magam szabályai szerint akarok játszani, de ki nem? Nagyon tudok szeretni, nagyon sokat tudok adni. Sokat kérek, de cserébe sokat adok.
Freddie Mercury
-
Az emberek általában megpróbálják erőltetni a dolgokat. Feltételezik, hogy van egy fal, amit erővel kell áttörni. (...) Ám ha nem erőltetem, és úgy állok hozzá, hogy megteszem a tőlem telhető legjobbat, tehát bármi is legyen a legjobb, én azt megpróbálom – valahogy sokkal jobb eredményt érek el.
Julia Migenes
-
Az egyensúly olyan dolog, amit kívülről könnyen észrevesz az ember, azonban a saját életében nehéz alkalmazni és fenntartani.
-
Egyetlen ember sem tökéletesítheti magát pusztán saját magára támaszkodva. Az egyéni akarat, értelem, szenvedély és személyiség nem elég erős ahhoz, hogy állandóan ellen tudjon állni az önzésnek, a büszkeségnek, az irigységnek és az önáltatásnak. Mindenkinek szüksége van a külvilág támogatására.
David Brooks