Ugrás a tartalomra
Aki (...) úgy érzi, hogy a hólyagcsíra érdekei előbbre valóak egy sérült gerincvelőjû gyermek érdekeinél, annak erkölcsi érzékét elhomályosította a vallási metafizika. Mindez tökéletesen cáfolja a vallás és erkölcs - oly sokat hangoztatott, és oly kevéssé bizonyított - összefüggését, mint minden olyan esetben, amelyben a vallási dogma felülkerekedik az erkölcsi megfontolásokon és a valódi könyörületességen.
Kapcsolódó idézetek
-
Mentől nagyobb hézag tátong a vallás dogmái s az értelmi felvilágosodás közt, annál nagyobb közöny támad a vallásos dolgok iránt. Mert mikép tarthassam én vezérlő fáklyának azon vallásos tantételt, melyre az előítéletekből kibontakozott józan értelmem s a tudományok alapján szerzett fölvilágosodásom az igaztalanság, sőt a képtelenség bélyegét?
Mentovich Ferenc
-
A vallás egyik legártalmasabb hatása, hogy a morált el akarja választani az emberek és a többi élőlény szenvedésétől. A vallás alapján az emberek erkölcsösnek képzelik azokat a törekvéseiket, amelyeknek nincs semmi közük a szenvedéshez, vagy annak enyhítéséhez. Mi több, egészen immorális törekvéseket is erkölcsösnek vélhetnek - amikor pontosan ezek a törekvések okoznak szükségtelenül másoknak rettenetes szenvedést. Ezért lehet, hogy Önök, keresztények, néha "több" erkölcsi energiát fektetnek be az abortuszellenes küzdelmükbe, mint a népirtások ellen. Ezért érdekli Önöket sokkal jobban az embriók sorsa, mint az őssejt-kutatás életmentő lehetőségei. És ezért képesek az óvszer ellen prédikálni fekete Afrikában, ahol minden évben milliók halnak meg AIDS-ben.
Sam Harris
-
A valláserkölcs nem felel meg haladott kultúránknak. Mi tisztább erkölcsöt követelünk, mint a mennyei jutalom és a pokoli büntetésre alapítottat. Akit csak az istenfélelem tart féken, az nem lehet megbízható. Gyenge is az a fék.
-
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínû virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tûzijátékszerûen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
-
A hit egy kategorizálatlan kognitív betegség erkölcsi erénynek álcázva.
Peter Boghossian
-
Lehet, hogy az orvos, aki az ember halandó porhüvelyét vizsgálja, lelki képességek dolgában bizonyos mértékig elcsenevészedik. Túlságosan anyagiassá válik a gondolkozása, és annyira elmerül a csodálatos szerkezet bonyodalmaiban, amely látszólag megmagyarázza az élet minden titkát, hogy a lét másik értelmét nem is látja.
Nathaniel Hawthorne
-
A vallás foglalkozik a történelemmel, a költészettel, az irodalommal, az etikával, az erkölccsel, beleértve azt is, hogy könyörületesen bánjunk a legszerencsétlenebbekkel. Mindezek olyan dolgok, amiket teljes szívemből támogatok. A vallás akkor kerül bajba, amikor úgy tesz, mintha értene valamit a tudományhoz.
Carl Sagan
-
Ha a tudomány az igazságot adja nekünk, akkor az erkölcs a jót és helyeset, a politika az igazságosságot, a vallás tartománya pedig az ígéret és várakozás. Fő feladata leküzdeni az elkeseredést és reménytelenséget, válaszul az emberi tragédiákra, a konfliktusokra, a törékeny emberi sors durva, váratlan és megmagyarázhatatlan tényeire. Ilyen interpretáció mellett a vallások nem elsődlegesen igazak, sem pedig jók vagy igazságosak; ha úgy tetszik, inkább emlékeztetők, kísérletet tesznek a bánaton, félelmen, aggodalmon, és megbánáson való túllépésre, gyógyírt kínálnak a fájó szívre, legalábbis nagyon sok - ha nem minden - ember számára.
Paul Kurtz
-
A vallás nem nyújthat vígasztalást, csak annak, ki gondolkozni képtelen, úgy hogy csak ily lehetetlen utakon képes magán segíteni; ezt is csak "úgy a hogy" megnyugtatja, de reálisan sohasem segít azon. Az ész az egyedüli, mely segítséget nyújthat, sőt ép ennek hiánya s a vallással való helyettesítése szüli a legtöbb bajt.
-
A tudomány az igazság, a természet erőinek megismerése és felhasználása az emberi boldogság javára. (...) És a civilizáció e leghatékonyabb fegyverének akart és akar ellenszegülni a vallás. A hit (...) az értelem fejlődésének egy alacsony fokozatát jelenti, és én semmiképp sem hiszek a különböző vallásokat kísérő képtelenségekben és valótlanságokban, amelyeket lassan-lassan ki kellene küszöbölnünk, és tiltakozom, ha valaki azt igényli, hogy a gyereknevelést a vallás végezze a maga abszurd csodáival, amelyeket a tudomány már régen megcáfolt.
Victor Babes