Ugrás a tartalomra
Akik igazán szeretik egymást, olyan utálkozás, fáradság, unalom nélkül hordozzák egymást, mint ahogy a nyálat hordja az ember a szájában.
Kapcsolódó idézetek
-
Két ember igen szeretheti egymást, sőt igen jól érezheti magát egymás társaságában, a nélkül, hogy szót váltson.
Eötvös József
-
Az igazi szerelem egymás kerülésében teljesül be.
-
A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is.
Feldmár András
-
Hiszem, hogy két ember együtt, váll váll mellett, gyarapíthatja egymást, és örömet adhat a másiknak. Anélkül, hogy el kellene nyomni az egyiket, hogy a másik erős maradhasson.
Liv Ullmann
-
Ha két ember egymásba szeret, nem csak a jó dolgokat osztják meg egymással. Hanem a fájdalmat, keserûséget, a szomorúságot és a gyászt is.
Colleen Hoover
-
Megkönnyíti az együttélést, ha a pár valódi szerelmet érez egymás iránt.
Malála Júszafzai
-
Azok az emberek, akik hosszú ideje szeretettel áldott kapcsolatban élnek egymással, eltéphetetlenül összetartoznak. A boldogság nem mázol plakátot, nem püföl üstdobot.
Vavyan Fable
-
Az emberek azt mondják, szeretnek, de valójában azt szeretik, ahogyan a másik szeretetétől érzik saját magukat.
-
Szeretem azokat, akik meg tudják magukat szerettetni, és ezzel annyi fáradságtól kímélnek meg, amibe a megszeretésük kerülne.
Lucy Maud Montgomery
-
Akit szeretsz, a lelkedbe fogadod, anélkül, hogy az illető elveszítené önmagát.
Nicolae Iorga