Akik sosem ismerték a kölcsönös boldog szerelem mély bensőségét és szoros együvé tartozását, azok a legjobbat mulasztották el, amit az élet adhat - érzik is ezt, ha nem tudatosan, hát öntudatlanul, s az ebből származó csalódottság irigységre, elnyomásra és kegyetlenségre teszi őket hajlamossá.

Kapcsolódó idézetek

1. A jósággal és ártatlansággal az emberek nem tudnak mit kezdeni, s talán ez az élet egyik legnagyobb rejtélye; nem tudnak mihez fogni azokkal az erényekkel, melyeket a természet oly bőkezûen adományoz, melyeket szóban mindenki magasztal, s amelyek aztán csak arra jók, hogy növeljék a boldogtalanságot. Alberto Moravia
2. A legtöbben közülünk soha nem tanulnak meg igazán szeretni. Eljátsszuk a szeretetet, utánozzuk a szerelmeseket. Meglepő tehát, hogy oly sokan közülünk majd belehalnak a magányba, idegesnek és üresnek érzik magukat, még a látszólag közeli kapcsolatokban is, és szüntelenül keresnek valamit, ami szerintük ott van valahol, csak meg kell találni. Leo Buscaglia
3. Be sokan vannak, kik szerencsétlenek és nem képesek örülni a jónak, csupán azért, mert nem próbálták még a rosszat soha. Czárán Gyula
4. Mindennek oka van, és aminek be kell következnie, az meg fog történni. Lehet, hogy nagyon sokat kell rá várni. Ezért sokan nem is képesek kivárni, és beleragadnak számukra méltatlan kapcsolatokba, amely nem szerelem, inkább csak együtt haladás az élet útján. Ilyenkor gyakran csak áltatják magukat és egymást az emberek, és azt hiszik, jól megvannak egymással - pedig lehet, hogy nem is igazán boldogok. Ha nem félnének újrakezdeni a keresgélést, vagy legalább megtalálni az okát annak, hogy miért nem tökéletes a kapcsolatuk és javítani rajta, sokkal inkább kiteljesedhetne az életük.
5. Aki az adott perc vagy óra örömét nem tudja fenékig üríteni, mert ahelyett, hogy a kínálkozó szépségben merülne el, a jövőtől fél vagy a múlton kesereg, az sohasem lesz maradéktalanul boldog.
6. Minden ember - tartozzék bár a nyomorúságban sínylődő, durva és ápolatlan szegények közé, vagy az egyhangúan hûvös, unalmasan ápolt előkelők magasabb köreihez - életében legalább egyszer okvetlenül találkozik valamely mindaddig nem tapasztalt jelenséggel, s ez - ha csak egyetlenegyszer is - olyan érzést kelt benne, amely teljességgel különbözik életének minden addigi, s minden későbbi érzésétől. A szomorúságok és bajok közepette, amelyekből életünk szövődik, legalább egyszer felragyog valami boldogító öröm. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
7. Némelyek talán már mit sem nyerhetnek azok szemében, akikkel együtt élnek, s miután kimutatták nekik szívük ürességét, megérdemeltnek érzik a róluk alkotott szigorú ítéletet. De vagy mert leküzdhetetlenül vágyódnak a nélkülözött hízelgésekre, vagy mert olyan jó tulajdonságokkal akarnak kérkedni, amelyek nincsenek meg bennük, remélik, hogy meghódítják idegenek becsülését és szívét, még ha idővel el is kell veszíteniük. Vannak született haszonlesők, akik nem jók barátaikhoz és rokonaikhoz, éppen mert úgy dukálna, hogy jók legyenek; viszont azzal, hogy idegeneknek szívességeket tesznek, a hiúságukat legyezgetik; mennél szûkebb a kör, annál komiszabbak, mennél tágabb, annál szolgálatkészebbek iránta. Honoré de Balzac
8. Milyen magányos lehetett egész életében - talán úgy, hogy nem is tudott róla -, mert az önző emberek mindig magányosak. Ki tudják zsarolni mások szolgálatát és még a gyengédségét is - de a szeretetét senkinek. Ideig-óráig a szeretetet is, de csak annyi időre, míg le nem leplezik magukat. S ez az idő mindig nagyon kevés. Galgóczi Erzsébet
9. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe
10. Boldognak lenni szerfölött veszélyes állapot. A boldogok nem látnak, könnyen megszédülnek, hajlamosak az önáltatásra. A rosszat nem veszik észre, ám a világ minden gyönyörûségét a magukénak érzik. (...) Az élettől elrendelt dolgoknak csak kis hányadát képesek érzékelni, és ez nem a szerencsétlenséget tûrők elmélyültsége, hanem az őrültek vaksága. Az igazi boldogság mulandó, ők ellenben lassanként elhitetik magukkal, hogy mostantól fogvást örökké tart. Bulat Okudzsava