Akinek a kórház a munkahelye, az szolgál. Esetleg kimerülten, elkeseredetten, bizonytalanságban - de áll a vártán. Erre szerződött, erre esküdött fel.

Kapcsolódó idézetek

1. Aki szolgál, az kész az odaadásra, aki szeret, az odaadja magát, aki áldoz, magából ad a másiknak, és ezt a másik el tudja fogadni.
2. Ha a gyerekeim meghalnának, valószínûleg eszemet veszteném a fájdalomtól. De orvosként az ember arra esküszik fel, hogy reményt adjon. Ez a munkája. Malcolm Gladwell
3. Az ember ugyanúgy, ahogy megszokja az életet, megszokja a halált is. Ahogyan szomjazza a létezést, szomjazza majd a megsemmisülést is. Végül is itt, a kórházban, ezen a haláltanyán ugyan mi lehetne hétköznapibb az elmúlásnál?
4. Az ember azt gondolja: oké, értem, készen állok a legrosszabbra, de azért belekapaszkodik abba a kis reménybe, és ez az, ami végül (...) leteríti. Stephen King
5. A színház óriási igénybevétel, olyan, mint egy gyár, ahol az ember aláveti magát mindennek. Részese egy rendszernek, egy alkalmazott, annak minden jó és kevésbé jó hozadékával. Ez nagyon nagy áldozatokkal is jár, de egyben sokat is ad. Kamarás Iván
6. Egy kórház valóságos külön világ! Mennyi szenvedés, halál, de gyógyulás és élet is zsúfolódik egy épület falai közé! Az emberek sorsa az orvos kezében van - élet és halál felett dönthet. Az ilyen feladathoz csakis kellő alázattal és felkészültséggel lehet hozzáfogni. Fábián Janka
7. A katona a mellette állóért harcol, és azért harcol, aki nem tud állni többé. Harcol, hogy másnak legyen lehetősége elérni valamit.
8. Nyüszítve, fogvacogva. Kiszolgáltatva, megalázva. Tehetetlenül, ragaszkodva. Megrémülve és becsapva.
9. Azt hihetnénk, hogy egy kórházi váróteremben az emberek rokonlelkek, bajtársak, akár az együtt szolgált katonák, egymás honfitársai egy kiüresedett, zaklatott világban, de nem, jobbára kerülik egymás tekintetét, és nagy passzív-agresszív sóhajokat eregetnek egymás felé, valahányszor valamelyikük veszi magának a bátorságot, hogy elsőként hívja fel magára a nővér figyelmét. Laurie Frankel
10. A szenvedő ember és orvosa között sajátos, bizonyos tekintetben furcsa viszony alakulhat ki. A kórházi beteg számára az orvos kiváltságos lény, aki annál nagyobb hatalommal rendelkezik, minél nehezebben elviselhető a beteg szenvedése, ő a bizakodás, ő az élet ígérete, komor tekintete a csodatevés tudománya, egyetlen szava reményt nyújt, neki gyónnak meg, bőbeszédûen válaszolva minden kérdésére, előtálalva azt is, amit nem kérdezett, hogy ezzel még ott marasztalják néhány percig, mert ezek a bizakodás percei, amikor a szenvedés is enyhül.