Ugrás a tartalomra
Akit szeretsz, nemesíted, szépíted, segítesz neki méltóvá válni önmagához. Így vagy a gyerekeddel, de így kell, hogy legyen a pároddal is. Ha szereted, az egyetlen ember vagy, aki megmondhatja neki, hogy "elhagytad magadat, tessék följebb élni!" Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge, belül mégis erős, és csak kívül gyáva - belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él, mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. Ha szeret - jól figyelj! - meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából és üvölt, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán, és akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes, és tudja is, hogyan kell.
Kapcsolódó idézetek
-
Az számít, hogy aki szeret, hogy bánik veled, és nem az, amit mond. Ha valakit szeretsz, annak merő szeretetből bármit megteszel. Bármit, amit legfeljebb csak magadért tennél, vagy az Istenért. Az ilyen szeretetet ápolja az ember, dédelgeti; az ilyen szeretettől jobb leszel, és pontosan azt teszed, amit ez a szeretet diktál, bármibe kerüljön is.
Sarah Andrews
-
Csak akkor fognak szeretni, ha én magam szeretni tudok. Érted? A lényeg, hogy te tudjál szeretni!
Törőcsik Mari
-
Merd megtenni azt, amit érzel: mondj igent vagy nemet, lépj ki vagy lépj be az ajtón, szakíts, vagy hagyd, hogy szakítsanak - ha kell, darabokra -, tök mindegy, tedd azt, amit érzel. Ha vibrál, hagyd kiteljesedni, ha elalszik, tartsd tiszteletben. Ha bánt, engedd el, ha épít, szeresd, figyelj oda rá, becsüld meg. Ha erősebbé tesz, ha a támaszod, támogasd te is őt. Szeresd, és merj szeretni, kimutatni, átölelni, mások előtt felvállalni - de leginkább merj önmagad lenni.
Oravecz Nóra
-
Ha ő már nem szeret, szeresd te őt jobban és önzetlenül! Ritkán tud valaki ellenállni hosszabb ideig az igazi szeretetnek. Szereteteddel segíted őt abban, hogy szeretni tudjon.
-
Ha szereted, ha fontos neked, akkor egyet adhatsz. Nem szavakat, nem ígéreteket, nem próbálkozásokat. Hanem a jelenlétedet. A biztonságodat. Azt az érzést, hogy számíthat rád, itt vagy vele, meghallgatod, ha beszélni szeretne. Ezt kell tenned. Ha szereted. Ha őszinte vagy. Ezt adod... Önmagad.
Csitáry-Hock Tamás
-
Lehet rosszul is szeretni...
Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet.
A jó szeretet.
Csitáry-Hock Tamás
-
A szeretetet úgy élem meg, hogy én is vágyom rá, és segítek, ahol tudok. Nem szabad a jószívûségünket egymástól megtagadni! Jó, ha az ember szereti társát, még akkor is, ha haragszik rá. Tudni kell megbocsátani.
Reményik László
-
Ha kapcsolatban élünk, tisztábban látjuk a saját határainkat, könnyebben meglátjuk az értékeinket és a gyengeségeinket, és olyan egészséges önvédelemre teszünk szert, amely nem engedi, hogy a másik érzelmi mélypontjai a mélybe rántsanak. Szerethetjük a másikat anélkül, hogy az érzelmeink követnék a másikét. A "ha ő szomorú, én is az vagyok" és a "haragszom rá, amiért ő is haragszik rám" nem sokat segít. Időre van szükség, amíg az ember ezt megtanulja.
Steve Biddulph
-
Sokkal nagyobb erő az, ha valakit képes vagy azért szeretni, amilyen, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is szeressen. Szeresd azért, mert boldoggá tesz, azért, mert örömödet leled benne, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is ugyanígy érez irántad. Ha így történik, örülj, legyél boldog, hálás érte, de ha nem, akkor egyszerûen csak tanuld meg, hogy ezt is meg kell tapasztalnod.
Oravecz Nóra
-
Nagyszerû dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi Õt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod Õt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni. Hanem messziről figyelni Õt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.
Csitáry-Hock Tamás