Ugrás a tartalomra
Aktív polgári szerepvállalásunk nélkül mindig is áldozatai leszünk azoknak, akik hozzánk képest magasabb döntési pozícióban vannak, és akik mindig arra hivatkoznak, hogy a dolgok szükségszerûen alakulnak úgy, ahogy, és hogy ez ellen semmit sem tehetünk, bármennyire is kellemetlennek vagy igazságtalannak tûnnek sokszor.
Kapcsolódó idézetek
-
Úgy tûnik, természetes számunkra a gondolat, hogy a rossz dolgok mögött mindig rossz szándékú rossz emberek állnak. Szeretjük azt hinni, hogy a dolgok azért történnek úgy, ahogy történnek, mert valakik azt akarták, és hogy az embereknek hatalmukban áll az is, hogy beavatkozzanak a dolgokba - ha nem így gondolnánk, a világ túlságosan kiszámíthatatlannak, kaotikusnak és ijesztőnek tûnne.
Hans Rosling
-
Azért adunk bizonyos emberek kezébe hatalmat, hogy magasabb szinten képviseljék az érdekeinket. Ezeknek az embereknek sokkal nagyobb cselekvési lehetőségeik vannak, mint nekünk, és ennek megfelelően a felelősségük is nagyobb. Erre néha emlékeztetni kell őket.
Frank Schätzing
-
Azt mondják, leolvashatóak a szándékaink; választjuk azt, ahogyan élünk. De mikor az élet nem úgy alakul, ahogy remélted, az elgondolkodtat. Volt egyáltalán választásod, vagy egyszerûen így kellett lennie? Mit befolyásolhatunk a döntéseinkkel, és mi az, ami egyszerûen a lényünkből fakad? Döntések... Az élet állandó szereplői. A döntés, hogy bátran továbbmenjünk, vagy meghátráljunk. Hogy megálljunk, és elszalasszuk az életet. Olykor azzal nyugtatjuk magunkat, nincs választásunk, pedig épp ellenkezőleg. Mindig van választásunk.
-
Változások mindig lesznek, nekünk pedig a következő lehetőségeink vannak: vagy megpróbálunk konstruktív módon részt venni benne, vagy igyekszünk meggátolni a bekövetkezését, vagy egyszerûen nem veszünk róla tudomást. Szerintem a megakadályozására törekedni teljesen hiábavaló, a figyelmen kívül hagyása pedig felelőtlenségnek tûnik.
-
Gyakran automatikusan engedelmeskedünk a hatalomnak anélkül, hogy belegondolnánk, miért is cselekszünk úgy, ahogy, és vajon valóban ezt kell-e csinálnunk.
Maria Konnikova
-
Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
-
Az alapján kell döntéseket hoznunk, ami nekünk fontos, mert mindig lesz valaki, aki szerint valamit másképp kellene tennünk.
Michelle Obama
-
Még a legdemokratikusabb állam léte is azon alapul, hogy valaki rákényszerít, hogy megtegyünk vagy abbahagyjunk valamit. Még ha saját képviselőink irányítanak minket, akkor is csak irányításra cselekszünk, és mihelyt saját akaratunk ellenében kezdenének kormányozni minket, nem a képviselőink többé.
-
Sokunk szeret abban a hitben élni, hogy a győzelmeink aktív alanyai vagyunk, a vereségeinknek viszont csak passzív tárgyai. Mi diadalmaskodunk, de nem mi vallunk kudarcot, olyan erők törnek a romlásunkra, amelyek felett nincs hatalmunk.
Hernán Díaz
-
Az áldozatok mindig azt várják, hogy mások harcoljanak helyettük és értük. Azok, akik nem akarnak áldozattá válni, harcoljanak önmagukért.
Darren Shan