Ugrás a tartalomra
Alig érdemes élni. Alig érdemes. Amikor még gyerek voltam, annyira hittem, hogy én valami különlegeset tudok. Hogy csak rám várnak, hogy engem meghallgassanak, és mindenki el lesz ámulva, hogy erre még nem jött rá az emberiség. Pedig hát semmi sincs. Néhány üzekedő baromnak eszébe jut, hogy gyereket csináljon, mert közben néhány percre jó nekik, aztán ez a gyerek növekszik, teletömik hazugsággal, ha pechje van, lemészárolják, ha szerencsés, magától rohad meg előbb-utóbb.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csak azt bírja ki, amit érdemes kibírni. (...) Hogy mit érdemes és mit nem, az csak annak jut eszébe, akinek nem volt gyereke, vagy akitől elvették a gyerekét; ami kezdettől fogva nincs, azt állítólag meg lehet szokni.
Gergely Ágnes
-
Olyan keveset éltem, hogy hajlamos voltam azt gondolni: meghalni sem fogok. Valószínûtlennek tûnt, hogy ily kevés dologra korlátozódjék egy ember élete; az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy előbb-utóbb történik valami. Súlyos tévedés.
Michel Houellebecq
-
Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.
Czakó Zsófia
-
Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel.
Márai Sándor
-
Értelme, barátom, az életnek csak egy van: gyerekeket csinálni és felnevelni őket. Aztán majd kínlódjanak ők is ezzel a kérdéssel. És feleljenek rá, ahogy tudnak. Éppen ez tartja meg a világot.
Dmitry Glukhovsky
-
Várni valamire nincs is értelme. Nézd csak meg! A legtöbb ember élete egyébből sem áll, mint várakozásból! Várja, hogy felnőjön, várja, hogy befejezze az iskolát, várja, hogy férjhez menjen, vagy megtalálja a nőt, akit keres, várja, hogy gyermeke szülessen, aztán, hogy az is felnőjön, hogy elkészüljön a háza, vagy megkapjon egy rangot, egy elismerést, és akkor egyszer csak azon kapja magát, hogy megöregedett, és ha rútul jár, mert megbetegszik, akkor onnantól már csak a halált várja. Ennek mi értelme volna? Hol van a pillanat? A perc öröme és boldogsága? Mi végre várják az emberek folyton az időt? Édes gyermekem! Az idő nem eljön, hanem éppen hogy elmegy!
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan aggódjunk benne. Túl rövid, hogy állandóan attól félj, ki és mit gondol rólad. Rövid, hogy egy helyben tétovázz, hogy gyáva légy, hogy azon agyalj, mi lesz, ha majd nem sikerül. Rövid az élet, hogy olyan emberekre fordítsd, akik nem érdemlik meg, akik fájdalmat okoznak, és akik csak rombolni tudnak. Az élet túl rövid ahhoz, hogy félelemben élj, hogy hagyd, lelökjenek az útról, eltaszítsanak, és megalázzanak. Rövid az élet, hogy állandóan küzdj, és észre se vedd, mennyire szép, amiért élsz.
-
Egyszerűen csak élni. Annak örülni, hogy már vagyok valami, és ez csak úgy magától létezett. Nem tudni, mikor, egyszer csak megszűnt ez az állapot. Úgy hozta az élet, hogy nem lett belőlem valaki. Ez nincs így rendjén. Az ember talán nem azért születik, hogy éljen? De azért, nem? De ahogy egyre tovább élek, mégis elveszítem a belső tartalmat, és úgy látszik, kiüresedett emberré válok. És ahogy egyre tovább élek, egyre üresebb és értéktelenebb emberré leszek? Itt valami nem stimmel. Hol tud ez a folyamat irányt váltani?
Murakami Haruki
-
Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendû szépséget...
Szilvási Lajos
-
Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bûn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik.
J. R. Ward