Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.

Czakó Zsófia
🐶 Kutya ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szüleink (...) aggódtak helyettünk, és ők vállalták értünk a nehéz dolgokat, hogy mi gyerekek maradhassunk. Mindig kinevettük, unalmasnak meg értelmetlennek tartottuk a felnőtteket, pedig megvédtek bennünket, biztonságossá tették számunkra a világot, hogy játszhassunk benne. Nem akarok felnőtt lenni. Charlie Higson
  2. Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.
  3. Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem. Steve Biddulph
  4. A gyerekkorod felét azzal töltöd, hogy azt kívánod, bárcsak felnőtt lennél, aztán amikor felnőtt leszel, a fél életedben azt kívánod majd, bárcsak gyerek lehetnél újra. Úgyhogy ne sokat rágódj azon, hogy mi a helyes a te korodban, és mi nem! Csak tedd, amit jónak látsz!
  5. Emlékszel, mit mondtál nekem ott lenn, a kacsáknál? "Nem az a baj a felnőttekkel, hogy hazudnak nekünk, hanem az, hogy minket is hazudni kényszerítenek." Ez volt az a mondatod, amiből rájöttem, hogy te attól félsz, hogy felnőtté válsz, és ezzel te is hazug leszel. Tokaji Zsolt
  6. A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is. Greta Thunberg
  7. - Nekem azt mondták gyerekkoromban, hogy a háború aljas, de elkerülhetetlen dolog. Ha békét akarsz, fel kell készülnöd a háborúra. És hogy időnként meg kell küzdened az igazadért. - Hogy mindenkit boldoggá tegyél. - Nem. Hogy megvédd magad, azoktól, akik boldoggá akarnak tenni. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  8. Amikor gyerekek vagyunk, egyre csak azt halljuk, hogy nőj már föl, szerezz állást, házasodj meg, vegyél házat, legyenek gyerekeid, ennyi... de az igazság az, hogy a világ ennél sokkalta furább... sokkal sötétebb és sokkal bolondabb... de sokkalta jobb is!
  9. Nekem nem volt szabad - Amikor én még kissrác voltam - Õszintén hazudni, könnyezve nevetni. Akkor még bámultam a felnőtteket, Azt hittem, jó lesz majd, Ha egyszer én is nagy leszek. Illés
  10. Én kiskoromban szentül hittem, hogy a felnőttek mindenhatóak. Biztos voltam benne, hogy bármit el tudnak intézni. Föl sem merült bennem, hogy ne így lenne. Azt hittem, hogy ha felnő az ember, akkor automatikusan tudni fogja, hogy mi a teendő egy adott helyzetben. Ha tudtam volna, hogy az egész csak kétségbeesett improvizálás, nem sietek ennyire a felnövéssel. Bill Watterson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat