Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami lettünk volna, vagyok egymagam. Szavaimnak immár kettős súlya van. Szemeddel is nézem, amit láthatok. Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.

🎲 Sors 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ma is nélküled lett este, pedig a reggel ezt még elképzelhetetlennek tartottam. Újra és újra egyedül maradok, és szembe kell néznem magammal segítség nélkül. Most ebben a pillanatban talán a magányom is csak arra ürügy, hogy rád gondolhassak. Szeretnélek látni - ennyi az egész. Néha ez is sok. Kozma Mária
  2. Mert egyre inkább bennem vagy: mindjobban fáj, ha nem vagy itt. Félszív, félszem, félszó - a fájás egész csak, s a félsz, hogy a világ nélkülem vidít-szomorít. Szilágyi Domokos
  3. Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek Rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Kovács Ákos
  4. Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem. Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem. Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem. Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem. Alvin és a mókusok
  5. Mindent máshogy látsz, mindig máshol jársz, mint én. Az utunk eltûnt rég, az összes emlék szép, a miénk. De minden perc, mit éltem veled, tudd, már részem, a miénk. A mosoly rajtad még pont olyan, mint rég, csak már nem az enyém.
  6. A szavaid nem csupán Szavak nekem.
  7. Sok a nálam különb. Hozzám hasonló egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted. Faludy György
  8. Valahogy már máshogy látom a dolgokat, ember vagyok, nem holmi áldozat. Valaki a tükörben néha átszalad, egy másik arc, egy másik én, de nem az enyém.
  9. Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem. Berzsenyi Dániel
  10. Melletted valaki másnak érzem magam. Valaki olyannak, aki jobban hasonlít rám.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat