Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami pedig a hamis barátokat illeti, akik segítettek, de feladták, akik segítettek, és elárultak, ők pusztán abban bûnösek, hogy nincs elég bátorság bennük ahhoz, hogy hegyeket mozgassanak.

Philippe Petit
🦁 Bátorság próbája 🎉 Extrovertáltság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. Akik tudják, hogy gyalázatos dolgokat tesznek, és mégis megteszik. Vannak emberek, akik hazudnak és becsapnak és átvernek másokat azért, ami az övék, és ezt előre tudják és megtervezik, és nem törődnek a gonoszsággal, amit elkövettek. Janne Teller
  2. Én már rég csak a gyáva és ingadozó hősökben hiszek, akik megteszik, amit kell, de százszor elátkozzák magukat, amiért a becsületes utat választották. Moldova György
  3. Az árulóknak csak a gyengék bocsátanak meg.
  4. Az alattomos emberek gyávák. Berkesi András
  5. Még bölcs emberek sem képesek hegyeket elmozdítani.
  6. Aki azt mondja, hogy a csúcson kell abbahagyni, az még egész biztosan nem mászott hegyeket.
  7. Ha a nagy emberek balsorsuk csapásai alatt elvesztik tetterejüket, ezzel csak azt bizonyítják, hogy csupán csak nagyravágyásuknak, nem pedig lelküknek erejével tar­tották magokat felszínen; és hogy a nagyobb fokú hiúságot leszámítva, ők is csak olyanok voltak, mint más ember. Francois de La Rochefoucauld
  8. Hamis barátság, csupa álság, szemből dicsér, mocskol, ha nem vagy ott, s mikor épp rá volna szükség, már régen elhagyott. Háy János
  9. Igenis csak a gyáva, aki nem mer maga erejével megpróbálkozni, csak a nyúlszívû, és a nagy gyengélkedés, puhaság miatt elasszonyosodott csúszó, mászó emberke, csak a lusta, aki magát porából restelli felemelni, egyedül ezek nem akarják a természet szent szavát érteni, elismerni; ezek nem tudják a szabadságot, mely nélkül nem nagy uraság, semmi méltóság az ember élete, illendő becsületben tartani.
  10. Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együttérző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt. Paulo Coelho
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat