Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ami sötét volt eddig és hamis, most ismerem meg önmagamban is, de mind tisztábban látom önnön képem, milyennek Isten álmodott meg régen, s míg egyre mélyebben befele nézek, bennem látom a zengő mindenséget.

🐶 Kutya 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle. Gárdonyi Géza
  2. Tudod, nem is hittem volna, hogy ennyire beletörődöm. A vakságomba. Mert látok. Jobban látok mindent, mint régen, amikor még megvolt a szemem világa. A hangok meg az illatok képpé válnak. És minden, amire emlékszem, megszépül.
  3. Olyan sokáig éltem árnyékban, míg a sötétség a világommá nem vált. De az idő múlásával a szeretteim felkapcsoltak egy lámpát. Ez először elvakított, olyan fényes volt. De az évek során a szemeim hozzászoktak, és most már látok. Így már koncentrálhatok a jövőmre, amely fényes. Fényesebb, mint valaha.
  4. Árnyék mögött fény ragyog, Nagyobb mögött még nagyobb, S amire nézek, az vagyok. Gyökössy Endre
  5. Láttam az életet fentről lefelé és lentről felfelé. Mindkét arcát ismerem. És tudom, hogy van bölcsesség, és hogy van remény. Lafayette Ron Hubbard
  6. Ha felkel a nap, minden látható lesz. Nemcsak a szép - a ronda is. A tudat fényében előtûnnek a gyengeségeid, riasztó hitványságaid is... De nem baj! Legalább látod, mit hazudtál magadnak a homályban, mi betegített meg, és rájössz, hogy a Fény erősebb, mint a sötétség. Müller Péter
  7. Már annyi meglepő dolgot láttam, hogy a legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy léteznek csodák, hogy minden lehetséges, s hogy az ember kezdi újra felfedezni azt, amit elfelejtett: saját belső hangját. Paulo Coelho
  8. Gyakran már szinte álmodom. Én is éltem valaha egy teljesebb életet. Ilyenkor ismét ismerős ösvényre lépek, de arrogáns önigazolásom hirtelen rossz útra visz. Ilyenkor, imádkozva egy újabb esélyért, ha tudatosan nem is, de ösztönösen megvilágosodik az elmém, és tudom, hogy az élet nem vész el teljesen, hanem mint tört üvegcserép megmarad az emlékezetünk titkos mélységeiben.
  9. Azzal, hogy igazi mélységek nyíltak meg előttem, ezzel párhuzamosan a valódi magasságokat is jobban megtapasztaltam. Mintha újra megélnéd, hogy milyen jó minden pici részlet ebben az életben, sokkal több apró dolgot kezdtem felfedezni.
  10. Járom a magam útját. Szabad vagyok és boldog. Nyitott a világra. Igyekszem nap mint nap friss tekintettel felfedezni benne a csodát. És ezáltal haladok valami felé, ami más, ami lényegibb, igazabb. Katona Klári
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat