Ugrás a tartalomra
Amíg ember az ember, kell neki a "valaki", akivel egészen egy tud lenni. Nem gyöngül ez az igény az élet delén, és nem szûnik meg öregkorban sem. Talán inkább egyre fokozódik. Annak nagyon szép az élete, akinek halála pillanatáig megvan ez az egyetlen "valakije".
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenki az igazit keresi, az egyetlent, akivel boldogan élhet, amíg meg nem hal. De a világ nem ilyen egyszerû. A szerelem sokkal nagyobb ajándék, mint amennyit felfogunk belőle.
-
Az embernek testi, lelki és társadalmi igényei vannak egészen addig, amíg az öntudatát végleg el nem veszti. A haldokló éppen úgy igényli ezek kielégítését, mint az egészséges, csak más szinten, gyakran fokozottan. Egymásra vagyunk utalva.
-
Amikor az ember öregszik, amikor mind közelebb kerül a halálhoz, egyre fogynak a vágyai. Minden nap szép - gyönyörûen lehámlik róla valami. Így aztán egyre kevesebb a keserûsége, bánata. Egyre kevesebb csalódás éri. Nem lesz igénytelenebb, csak az apróságoknak jobban tud örülni. Észrevesz olyan dolgokat, amikre korábban nemigen figyelt, mert a munkája, a családja, az örökös rohanás, a pénzkeresés, egyszóval az élet miatt nem jutott rá ideje és figyelme. S egyszerre csak kinyílik előtte a világ.
Tolnay Klári
-
Az embereknek egyszerûen mindig kell valami a másiktól. Mindig. Nem számít, mennyiszer csalódsz a többiekben, hogy hányszor bántanak meg, az sem, hogy a családod mennyire szeret, akkor is azt akarod majd, hogy legyen még valaki, aki elfogad. Ez mindenkivel így van.
-
Az ember mindig ember marad, és természetesen - különösen veszély pillanataiban - szeretné maga mellett látni bajtársát és feltétlenül parancsnokát. Ezért is mondja a nép: a világ szeme láttára a halál is szép.
Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij
-
Amire szükség van, az az, hogy legyen az ember életében valaki, akire annyira lehet számítani, hogy magától értetődőnek vesszük a létezését.
Fredrik Backman
-
Minden embernek szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá. Néhány ember számára ez ugyanolyan fontos, mint a vágy, a csodálat és a szerelem.
Fredrik Backman
-
Az ember olyan lény, akinek vágyai szerények és szerénytelenek. Ha valakit szeret, akkor attól a tudattól is boldog, hogy az a világon van. De szerénytelen, mert folyton látni kívánja, és soha nem telik be vele.
Ancsel Éva
-
Tényleg kell valaki. Szükségem van valakire. (...) Ha együtt vagyunk, jobban érzem magam. Boldogabb vagyok, és kevésbé magányos.
-
Az ember rettenetesen fél egyedül maradni, ezért kell neki egy társ, egy életszövetséges. Benne marad akár egy halott kapcsolatban is, hogy ne legyen magányos.
Popper Péter