Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az embernek testi, lelki és társadalmi igényei vannak egészen addig, amíg az öntudatát végleg el nem veszti. A haldokló éppen úgy igényli ezek kielégítését, mint az egészséges, csak más szinten, gyakran fokozottan. Egymásra vagyunk utalva.

👨‍👩‍👧 Örökbefogadás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amíg ember az ember, kell neki a "valaki", akivel egészen egy tud lenni. Nem gyöngül ez az igény az élet delén, és nem szûnik meg öregkorban sem. Talán inkább egyre fokozódik. Annak nagyon szép az élete, akinek halála pillanatáig megvan ez az egyetlen "valakije".
  2. Az embernek igenis szüksége van mindenféle elfoglaltságra, akár fizikai, akár értelmi, akár érzelmi szinten, hogy mindenáron elkerülhesse a saját magával, az élettel, léte értelmével, a válaszok elviselhetetlen hiányával és a halállal kapcsolatos kérdéseit. Blaise Pascal
  3. Amikor gyerekek vagyunk, másokra van szükségünk a túléléshez. Amikor haldoklunk, szintén másokra van szükségünk. De itt van a titok: a kettő között még inkább szükségünk van másokra!
  4. Végeredményben az ember mindenféle élethelyzethez hozzáidomul, az válik számára valósággá, másfélével fel nem cserélhető közeggé. Hiszen a korábbi állapot reménytelenül, visszaidézhetetlenül elsüllyed és (...) az ember ugyanúgy él, mint addig, csak éppen utánozza önmagát.
  5. Mind vágyakozunk valamire, amire ellenállhatatlan az igényünk. Van, aki megkapja, amit akar, és boldog lesz, de van, akinek semmi sem elég.
  6. Az embernek a Minden kell. A teljes világra tapogatózik érzékenysége, félelme, vágyai, öröme láthatatlan csápjaival. Kell neki az alázat érzése meg a fölényé, kell neki a biztonság és a bizonytalanság, kell neki az erő és a gyöngeség ahhoz, hogy teljes legyen. Bodor Pál
  7. Minden embernek szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá. Néhány ember számára ez ugyanolyan fontos, mint a vágy, a csodálat és a szerelem. Fredrik Backman
  8. Az ember kényszeres vágyat érez arra, hogy megismerje a körülötte lévő világot és annak összefüggéseit, rendet rakjon a káoszban - vagy legalábbis fenntartsa magában annak illúzióját, hogy érti a világ mûködését. Ugyanis erre van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosan mozogjunk a világban, és úgy érezzük, irányítjuk a saját életünket. Krekó Péter
  9. Azt kívánni, hogy valaki mindenre emlékezzék, amit valaha olvasott, annyi, mint azt kívánni, hogy mindent, amit valaha megevett, még magában hordozzon. Emebből anyagilag, amabból szellemileg élt s így lett azzá, ami. De amint a test azt hasonítja át, ami vele homogén, úgy mindenki azt fogja elméjében megtartani, ami érdekli őt, azaz ami gondolatai rendszerébe vagy céljaihoz illik. Arthur Schopenhauer
  10. Az ember, jóllehet maga is halandó, nem tudja elképzelni sem a tér, sem az idő végét, de a történelem és a nemzet végét sem, és így folyton a feltételezett végtelenségben él. A haladás gondolatának bûvöletében az emberek nem sejtik, hogy minden út előre egyszersmind út a vég felé, és hogy a csak tovább és az előre örömteli jelszavakban a halál ledér hangja szólal meg, amely sietségre csábít bennünket. Milan Kundera
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat