Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor az ember áthágja a szabályokat, két lehetséges következmény egyikére kell felkészülnie. Az egyik, hogy nem sikerül, amiben reménykedett, és a környezete kötelességtudóan emlékezteti: ők bezzeg megmondták, hogy nem lesz jó vége a dolognak! A másik, hogy az álom valóra válik, és ugyanazok az emberek buzgón csapkodják a hátát, mondván, hogy lám-lám, megy az, ha megpróbáljuk. Mindkettő teljesen érthető, hiszen az emberi közösségek túlélését a kezdetektől az segítette leghatékonyabban, ha a jó ugró ugrált, a setesuta viszont inkább szerszámot készített és krónikát körmölt zergevadászat helyett. A mai kihívások azonban nem olyan egyértelmûek, mint a csiszolt kőkorszakiak, ezért gyakran előfordul, hogy éppen a jó szándékú figyelmeztetés tartja vissza az amúgy vállalkozó kedvû egyedet a sikertől.

❤️ Valentin-nap 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Néha talán meg kell szegni a szabályokat. Néha ha az ember nagyon akar valamit, kockáztatnia kell.
  2. Jót nehéz cselekedni, de ha az ember valami rosszat akar tenni, az rendszerint túlságosan jól sikerül.
  3. Az emberek általában megpróbálják erőltetni a dolgokat. Feltételezik, hogy van egy fal, amit erővel kell áttörni. (...) Ám ha nem erőltetem, és úgy állok hozzá, hogy megteszem a tőlem telhető legjobbat, tehát bármi is legyen a legjobb, én azt megpróbálom – valahogy sokkal jobb eredményt érek el. Julia Migenes
  4. A szabályokat akkor sem szabad megszegned, ha úgy látod, hogy körülötted mindenki megszegi őket. Mert ha te is megszeged - meg mindenki más -, akkor az egész világ nagyon félelmetes hellyé válik. (...) Ezért a legjobbnak tûnő dolgot nem tehetjük meg, helyette úgy kell cselekednünk, hogy az a leghelyesebb legyen. (...) A legjobb dolog az, amiről te úgy gondolod, hogy meg kellene tenned. A leghelyesebb pedig az, amiről az adott helyzetben tudni lehet, hogy azt kell tenni - és ehhez nem csak magadra kell gondolni, hanem más egyéb dolgokra is: kinek mit okozol ezzel, mi történt korábban, mi vezetett idáig, és mit írnak elő a szabályok. Jodi Lynn Picoult
  5. A szabályok megszegésével az ember vállalja annak kockázatát, hogy téved. (...) Ugyanakkor a hibákból talán többet is lehet tanulni, mint a sikerekből. Egyébként pedig, aki sosem vállal kockázatot, és ragaszkodik a kitaposott ösvényhez, sosem fog kiemelkedni a tömegből. Boris Vallejo
  6. Nem baj, ha nem az válik valóra, amit az ember akar, mert a sors majd felkínál mást. Az sem baj, ha az ellenségeink "megfúrják" az elképzeléseinket, mert minden rosszban van jó is, és sokszor ez a jó több, mint amit az ember remélt. Czeizel Endre
  7. Minden új dolog, ami határátlépésnek számít, sikert jelenthet. Az ember azt hiszi, hogy nem fog menni, aztán megpróbálja, és sikerül! Tóth Orsolya
  8. Mindent meg kell próbálni, még ha olykor veszélyesnek is tûnik. Mert ha nem teszi meg az ember, azzal eleve kizárja a siker lehetőségét. Hozleiter Fanny
  9. Az embert nem fából faragták, s a lekötöttség a szerencsétlensége, megfosztja bátorságától, csökkenti biztonságérzetét. Azzal, hogy egy helyhez köti magát, az ember minden feltételt elfogad, még a legrosszabbat is, és saját magát ijesztgeti a rá várakozó bizonytalansággal. A változást úgy látja, mint a befektetett fáradtság elvesztését; más foglalja el meghódított területét, neki pedig újra kell kezdenie mindent. (...) Ha marad, az ember tûr vagy támad. Ha elmegy, megőrzi szabadságát, s mindig kész arra, hogy helyet cseréljen és megváltoztassa a rákényszerített körülményeket. Mesa Selimovic
  10. Gondoljunk csak arra, hogyan szalad egy egészen kicsi gyermek. Jó eséllyel elesik, és az ember nem kiabálhatja elég gyakran és elég hangosan azt, hogy "Állj!", ha nem akar mindjárt az egész gyermekkor útjába állni. Nem szeretnénk, hogy megüsse magát, de azt igenis szeretnénk, hogy hajlandó legyen kockázatot vállalni. Az ember azt kívánja, bár ő maga is ilyen bátor lenne.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat