Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor az érzéseimről beszéltem neki, kinevetett, és azt mondta, a mi házasságunk éppolyan jó, mint bárki másé. Nem értette, miért vagyok annyira boldogtalan. Azzal próbált vigasztalni, hogy van szép házunk, új kocsink, rendesen fizetjük a számláinkat, és szabadon eldönthetem, elmegyek-e dolgozni, vagy sem, egyszóval minden okom megvan arra, hogy boldog legyek, s nem kéne annyit siránkoznom. Meg sem próbálta megérteni az érzéseimet. Teljesen magamra maradtam.

Gary Chapman
⚖️ Igazság 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Amikor nem volt mit vesztenem, mindent megkaptam. Amikor megtagadtam azt, aki voltam, megtaláltam önmagamat. Amikor megismertem a megalázottságot, és mégis folytattam utamat, megértettem, hogy szabadon megválaszthatom a sorsomat. Nem tudom (...), hogy a házasságom csak egy álom volt-e, amit nem sikerült megértenem, amíg tartott. Tudom, hogy nélküle is tudok élni, de szeretnék még egyszer találkozni vele - hogy megmondhassam neki, amit soha nem mondtam, amíg együtt voltunk: jobban szeretlek, mint saját magamat. Ha ezt elmondanám neki, tovább tudnék menni békében - mert ez a szerelem megváltott. Paulo Coelho
  2. Mondd, miért nem érdekellek, mondd, miért hagytál el? Mondd, miért jó egyedül, mondd, miért adtad fel? A kérdésekre válasz, ez lenne a vágyam, a hangom hozzád hegedül, teli érzésekkel, lágyan.
  3. Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok. Moldova György
  4. Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért.
  5. Minden anyagi kínod attól van: nem adhatsz nekem eleget; minden depressziód a talán sohasem megvalósuló remények, törekvések, az elmúló élet miatt; hogy ha ilyen hibátlan, tökéletes kapcsolatban élünk, miért nincs minden tökéletesen rendben körülöttünk. Mit mondtam, mit mondhattam volna. Boldogok vagyunk - még így is. Ki lát a jövőbe? Az egyetlen, amit tudok, hogy ketten leszünk az életben is, a halálban is. Szabó Magda
  6. Gyûlölnöm kellene téged. Mégsem tudom elûzni a gondolatot, hogy ha másképp döntesz, az életemet is magaddal vitted volna. Elképzelni sem tudok másfajta életet. Az ember nem képes bemagyarázni magának, hogy jól érzi magát, ha nem azzal él, akit szeret.
  7. Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
  8. Nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet. Lucy Maud Montgomery
  9. Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet. Carl Gustav Jung
  10. Mit gondolsz..., miért olyan sok a boldogtalan házasság? Mert mi nők vagyunk, ők pedig férfiak. Õk nem nagyon értenek meg minket, és mi nem nagyon értjük meg őket.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat