Ugrás a tartalomra
Amikor azt mondjuk, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, bûnös vagyok, lehetetlen alak vagyok, akkor valójában nem a saját szemünkkel, hanem mások átvett tekintetével ítéljük meg magunkat. Egy olyan embernek a szemével nézünk, aki valamikor nem fedezte föl az értékeset, a szépet bennünk, és nem tudott velünk mit kezdeni. Ez pedig nem rólunk szól, hanem róla. Ezt a látásmódot megtanultuk, és azóta is ezzel a szemmel nézzük magunkat. Amikor elhangzik tőlünk egy önmagunkat gyalázó mondat, megkérdezhetjük magunktól: vajon ezek kinek a szavai? Vagy: kinek a szájába adnánk leginkább? Ilyenkor derül ki, hogy eredetileg nem a mi szavaink, de ma már mi ismételgetjük magunknak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
-
Néha úgy érezzük, énünk az, ami a tükörből visszanéz ránk: ha nem tûnünk kimondottan vonzónak, akkor érdemtelenebbnek, értéktelenebbnek képzeljük magunkat. Lehet, hogy azok vagyunk, amit megeszünk; amit tegnap a naplónkba írtunk; vagy az, amit a tegnapi viselkedésünk elárul rólunk. Inkább vagyunk az önéletrajzunk, vagy inkább a képek a fotóalbumban? Mindegyik és egyik sem. Minél többet gondolkozunk, annál bonyolultabbnak tûnik énünk meghatározása.
-
Egyéni lelki alkatunk és temperamentumunk lencséjén keresztül is látunk. (...) Ha például bizonytalannak érzem magam, akkor védelmet fogok keresni; ha úgy gondolom, hogy értéktelen vagyok, akkor akaratlanul is olyan helyzeteket fogok találni, amelyek ezt igazolják. Vagyis, másképpen fogalmazva: a szemünk azt fogja látni, amit elhiszünk.
-
Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre.
Jane Austen
-
Muszáj kicsit kérlelhetetlennek lenni magunkkal: az erényeink mellett a hibáinkat is észrevenni, beszélni róluk. Magunkra ismerni, akár nevetve, de meglátni azt is, amin még dolgoznunk kell.
-
A szavakkal az a baj, hogy azt az érzetet keltik bennünk, hogy meg tudjuk értetni magunkat és meg tudjuk érteni, amit a másik ember mond. De amikor megfordulunk és szemtől szemben találjuk magunkat a sorsunkkal, rájövünk, hogy nem elegendőek.
Paulo Coelho
-
Az elvárásaink, az észleléseink sokszor helytelenek vagy pontatlanok (...). Ezért nem kellene olyan hamar véleményt formálni másokról, ezért nem kellene ítélkeznünk, sőt címkéznünk. A saját, korlátozott nézőpontunkból ritkán látjuk az egész képet.
-
Az önmagunk iránti nagylelkûséggel nincs problémánk. Noha mások erkölcsi felelősségét túlhangsúlyozzuk, önmagunkkal szemben jóval elnézőbbek vagyunk. Hajlunk arra, hogy magunkról a legjobbat feltételezzük, és magatartásunkért a külső körülményeket, másokat vagy szépséghibáinkat okoljuk.
-
Mindenről ítéletet akarunk mondani, de mindig rossz a nézőszögünk. Meg akarjuk ítélni önnönmagunkat, de túlságosan közel esünk hozzá; meg akarjuk ítélni a többieket, de túlságosan távol esünk tőlük.
Bernard le Bovier de Fontenelle
-
Igaz, hogy az emberek rendszerint pontosan ítélnek, amikor külsőnkről, képességeinkről, anyagi helyzetünkről mondanak véleményt. De sosincs igazuk, amikor ezek alapján meghozzák azt a bizonyos második ítéletet: hogy jó vagy rossz emberek vagyunk.