Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran egy másik ember véleményét többre becsüljük, mint a sajátunkat. Vagy ridegségnek tekintjük, ha más a véleményünk, mint neki. Pedig a vélemények csak ösztönzések, és nekünk önmagunkból kiindulva kell eldöntenünk, hogy helytállónak tartjuk-e őket vagy sem.
2. Igaz, hogy az emberek rendszerint pontosan ítélnek, amikor külsőnkről, képességeinkről, anyagi helyzetünkről mondanak véleményt. De sosincs igazuk, amikor ezek alapján meghozzák azt a bizonyos második ítéletet: hogy jó vagy rossz emberek vagyunk.
3. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
4. Tévedés azt hinni, hogy "az életben a körülmények határoznak". Ellenkezőleg: a körülmények a mindig új feladat, mely előtt döntenünk kell, hogy mit határozzunk. És ami határoz, az a jellemünk. José Ortega y Gasset
5. Ítélkezni sokkal könnyebb. Azt gondolni, hogy a jó az egyik oldalon van, a rossz meg a másikon. Pedig nem. Nem így van. Tudja (...), a rosszat néha... néha nehéz felismerni... Valaki eldönt valamit, a többiek úgy gondolják, hogy jó a döntése, vagy legalábbis nem nagyon rossz, és követik. Kezdetben esetleg van, aki ellenáll, aki szól, hogy nem lesz ez jó, nem így kellene csinálni, de aztán neki is be kell állnia a sorba. Tullio Avoledo
6. Amikor azt mondjuk, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, bûnös vagyok, lehetetlen alak vagyok, akkor valójában nem a saját szemünkkel, hanem mások átvett tekintetével ítéljük meg magunkat. Egy olyan embernek a szemével nézünk, aki valamikor nem fedezte föl az értékeset, a szépet bennünk, és nem tudott velünk mit kezdeni. Ez pedig nem rólunk szól, hanem róla. Ezt a látásmódot megtanultuk, és azóta is ezzel a szemmel nézzük magunkat. Amikor elhangzik tőlünk egy önmagunkat gyalázó mondat, megkérdezhetjük magunktól: vajon ezek kinek a szavai? Vagy: kinek a szájába adnánk leginkább? Ilyenkor derül ki, hogy eredetileg nem a mi szavaink, de ma már mi ismételgetjük magunknak. Pál Ferenc
7. Mindenki a saját ízléséből indul ki. (...) Honnan vesszük magunknak a bátorságot, hogy kijelentsük, ez jó vagy rossz? Hiszen ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz lehet. Jókai Anna
8. S vannak szavak, amelyek végzetesek, tudjuk, s amellett még csak nem is igazak. Vagy nem egészen. Mert mihelyt kiszalad a száján, hogy nem szeret, vagy ilyesmi, hogy nem tud velem élni - minden eldőlt, mert visszavonhatja-e másnap? Vagyis formákon múlik az élet. Füst Milán
9. Az, ahogyan viccel az ember, az sokat elárul arról is, hogy milyen, amikor komoly. És fordítva. Az, hogy valaki milyen, amikor komoly, determinálja, hogy mit talál majd viccesnek.
10. Olyan nagyképûen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük! Székely János