Amikor beüt valami nagy katasztrófa vagy az életünk veszélyben forog, eszünkbe jutnak bûneink, hogy miként állunk Teremtőnk elé, és hogy vajon megbocsát-e nekünk. Isten azonban felruházott minket a felejtés képességével is, így amikor a tragédiának vége, a megszokott módon folytatjuk az életünket.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember ösztönösen él. Hajlamosak vagyunk nem észrevenni azt, ami körülöttünk van. A "VAN"-okat nem becsüljük. (...) Élünk, eszünk, iszunk, dolgozunk, alszunk, szeretkezünk, és észre sem vesszük, hogy mindez milyen csoda. És amikor történik egy tragédia az ember életében, akkor mintha valaki visszarántana, és azt mondaná: Gondolkodj! Gondolkodás közben eszmélsz csak arra, milyen isteni szerencse, hogy van két kezed, két lábad, két szemed. Érzel, hallasz, tudsz tapintani, ízlelni. Fülöp László
2. A tragédia gyökeres változás az életünkben, amely mindig ugyanahhoz a fogalomhoz kötődik: a veszteséghez. Amikor valamilyen veszteség ér bennünket, hiába próbáljuk visszaállítani azt, ami már elmúlt. Jobban tesszük, ha kihasználjuk az így keletkező hatalmas ûrt, és megtöltjük valami újjal. Paulo Coelho
3. Nem mi ítélkezünk. De nekünk kell különbséget tennünk, hogy lássuk, mikor tesznek velünk rosszat, és mikor teszünk mi hasonló rosszat. Tudjuk, hogy az életünk mulandó, tudjuk, hogy attól függetlenül, hogy esetleg rémisztő, nyomorúságos, keserves, mégis Isten csodája és adománya. Tudjuk, hogy megpróbálhatunk javítani rajta, de elpusztítanunk nem szabad. Ha elpusztítjuk valaki másban, elpusztítjuk önmagunkban.
4. Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy... vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (...) A gyûlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltûnni, az örök feledés homályába borulni. Müller Péter
5. Elmúlnak majd a rossz napok. Elmúlik majd a fájdalom, ahogy minden más is. De hogy múlik el? Emberek vagyunk. Idővel elfelejtjük. De a bûneink néha nagyobbak, mint az emlékezetünk.
6. Vannak bûneink vagy (nevezzük, mint az emberek általában) rossz emlékeink, melyeket szívünk legsötétebb mélyein rejtegetünk, de azok csak alkalomra várnak. Az ember hagyhatja, hogy emlékük ködbe vesszen, mintha valójában sohasem lettek volna, és ámíthatja magát, hogy nem is voltak, vagy másképpen voltak, ha voltak. De egy véletlen szó hirtelen életre kelti őket, és feltámadnak, és szemünkbe néznek látomás vagy álom formájában.
7. Sokkol minket a gonoszság lehetősége. De mivel nem minket szemeltek ki célpontnak, nincs olyan nagy baj. Elfeledkezünk róla, továbblépünk. Hiszen nem velünk történt, hanem valaki mással.
8. A felejtés nagy kegyelem. Főleg, ha bajt, sérelmet, sebet és fájdalmat felejtünk el, és az is bölcs dolog, hogy nem látjuk a jövőnket. Föllebbenteni az Idő fátylát csak akkor szabad, ha valakinek kellő hatalma van átírni sorsának genetikus kódjait. Müller Péter
9. Egy hirtelen tragédia gyökerestül kiszakít abból az életből, amelyet addig ismertünk. Nem csupán a szerettünket kell elgyászolni, hanem saját magunkat is, az életünket - legalábbis ahogy addig elképzeltük.
10. Mind követünk el hibát, így legjobb, ha szépen megfeledkezel róla. Ha megbánjuk, amit tettünk, és tanulunk belőle, és nem követjük el ismét, és nem rágódunk rajta, akkor semmi baj. Lucy Maud Montgomery