Amikor egy új, izgalmas személlyel találkozunk (...), olyan folyamatokat indít el, aminek vonzódás, gerjedelem, mánia a vége. Elvonja a figyelmet, és az ember folyton arra a bizonyos valakire gondol... de nem csak gondolunk rá: felépítünk egy belső modellt. Adódik a kérdés: valóban a másik személybe szoktunk szerelmesek lenni, vagy csak a róla alkotott képbe?

Kapcsolódó idézetek

1. Néha elképzelt személyekbe vagyunk szerelmesek.
2. Sokszor azon is el kell gondolkoznunk, hogy valóban azt az ember szeretjük-e, vagy a másik fél szerelmére való vágy táplálja a szenvedélyünket, vagy egyszerûen a makacsságunk, hiúságunk, vagy mert így a legkényelmesebb. Andrádi Zsanett
3. Ez is olyan érdekes dolog, hogy az ember valamilyen ok miatt beleszeret valakibe, vagy azt hiszi, hogy beleszeretett, és akkor hozzákopik, s a végén olyan mértékben azonosul vele, hogy saját testének egy másik részének tartja: ha neki van valami baja, akkor az nekem fáj, és fordítva. Ez csudálatos dolog. Körmendi János
4. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
5. Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való. Guy de Maupassant
6. Az ember, míg egyedül van, saját magát szereti (...). Utána megszeret egy másik embert, és már az első pillanatban hasonlítani akar hozzá, mert igen szeretetreméltónak találja. De a másik ember meg éppen őhozzá akar hasonlítani, mert éppen őt találja szeretetreméltónak. Így aztán mindketten változni kezdenek. Az egyik lassan olyan lesz, mint a másik, a másik pedig olyan lesz, mint az egyik. Ezután már nem szeretik egymást. Önmagukat szeretik megint.
7. Az a szerelem, hogy akit szeretünk, annak minden tulajdonsága kivételes vonzóerőt sugároz ránk, hogy másnak, különbnek látjuk mindenkinél, feje körül azzal a dicsfénnyel, amivel választottait veszi körül a szív, vagy pedig az is szerelem, ha valaki nagyon tetszik, annyira tetszik, hogy már szinte meg se tudunk lenni nélküle? Guy de Maupassant
8. Az élet során többször szerelmes lesz az ember. Még egy tartós kapcsolatban is újra meg újra azt élik át a pár tagjai, hogy hol az egyik, hol a másik szeret bele valakibe. Egyszerûen ez a helyzet. Valakibe beleszeretni nem döntés kérdése. Inkább olyasmi, ami tudattalan mechanizmusok révén egyszer csak megtörténik, és többnyire nem lehet megtalálni az okát. A szerelem egyszerûen csak megesik az emberrel, tehát nem egy döntés alapján születik meg. Alfons Vansteenwegen
9. Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltûnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre. Nicholas Sparks
10. Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, amik a saját származási családjában el vannak nyomva. Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tûnnek. Ezek köztünk különbségek. Õ ilyen, én meg olyan vagyok. Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. A fő gondolat az, hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. Ha ezeket a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani. Pál Ferenc