Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja Kialudt örökre sötét éjszakába`... Komor bánattá vált tündöklő reményem, Fojtogató kínná égő szenvedélyem... - Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

Kapcsolódó idézetek

1. Dacolnom kell a sorssal most, Szerelmem fénye végre ég, Elrepült előlem, s tán messze földön jár, Szívemmel látom őt.
2. A víziók zord éjén Láttam tûnt boldogságom; Szívem megtört, mert élet és fény Nem volt - csak éber álom. Edgar Allan Poe
3. Kihalt szívemből minden fény forrása. Most sötét vagyok, sötét. Sötét, mint az ég, melynek csillagjai aludni mentek.
4. Az égen szálló felhőket nézem, s te jársz eszembe, Visszaszáll minden megtépett emlék bús képzetembe, Megrezdûl a lomb... s a bánat árja felzajdúl bennem, S ez únt világon egymagán búsong rombadőlt lelkem...
5. Hajh, gyerekek, jó barátok, Oda szívem reménysége. Tudom jól: a szép napoknak Mindörökre vége, vége... A baráti, kedves körből El kell szállnom, messze szállnom, Mi marad a drága multból? - Fájó szív és kínos álom. Ady Endre
6. Könyek gördûltek szép szemedből, Reszketve nyúlt felém kezed, És elválánk némán zokogva, És szívünk mélyen vérezett. Bajza József
7. A búcsú könnye ég a szemeken, fakóra vált egy pillanat alatt minden bóktól-kigyúlt arcocska benn, olyan nehéz elválni hirtelen! Lehet: az élet szívükből kifoly, ajkukon sóhaj többé nem terem, s szemeznek-é vajon valamikor? Varázsos éj után a reggel oly komor! George Gordon Noel Byron
8. Sok szép remény csak sima szükség, Szerelmeid, a lángjuk füst rég, Az ölelés kínzó üresség, Elveszett rég barátság, hûség.
9. Elszorul a szívem, A mikor azt látom, Hogy az, ki olyan volt, Mint egy tündérálom, Elfonnyad, megfakul Mint a letört rózsa, A szirmait elhullatja. Szerteszéjjel szórja! Ambrozovics Dezső
10. Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted, Oh, de megátkoznád csalfa hûtlenséged! Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája: Letûnt boldogságom sötét fejfájára. Ady Endre