Amikor húszévesek vagyunk, a tavasz és a szívünk között valamilyen rejtélyes és nehezen megmagyarázható kapcsolat létesül. (...) Ahányszor zöld fát, zsenge füvet vagy árnyas barlangot látunk, azonnal társra vágyunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Szomorúak vagyunk tizenhat éves korunk szomorúságával, szerelmeink megtört vonala grafikonszerûen előttünk van, óvatosan örülünk a holnapoknak, nagyon távoli medvék bőrére iszunk, és tíz kilométer körzetben meghallunk minden zajt. (...) Nyár van, és intenzíven érzem, hogy tél lesz, fehér ruhás karácsony, amikor a tea különösen ízlik. Szeretnék korallszigetek zöld lagúnáiban hajózni... Mindent szeretnék, és vágyódásommal mindenben részes vagyok. Ezek a napok, amikor valaki meg szokott halni. Szerb Antal
2. Rejtélyes dolog a szerelem. Azt se tudjuk, mit akarunk, és egyszer csak ránk talál.
3. Soha nem teszünk le arról, hogy megleljük a valódi társat, az örök szerelmet úgy, ahogyan arról kislányként álmodtunk, ahogyan mindezt a filmekben láttuk. Ez nem korfüggő. Lehetünk húszévesek, ötvenévesek, talán még százévesek is. Vannak szünetek, időszakok, amikor látszólag hanyagoljuk a témát, sőt úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy milyen jó egyedül. Aztán jön egy borús este, egy hideg karácsony, az egyedül töltött negyvenedik szülinap, és rájövünk, hogy megint hazudtunk magunknak. Társat szeretnénk végre. Egy életre. Leitner Olga
4. Húszévesen azért utazunk, hogy felfedezzük önmagunkat, harmincévesen szerelemből, negyvenévesen mohóságból és kíváncsiságból, ötvenévesen pedig azért, hogy meglepődhessünk.
5. Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek. Rabindranath Tagore
6. Némelykor bizonytalanság tölti be lelkünket, és éjjeli sétákra, bolyongásra csábít a csillagok fényében. A fiatalság folyton valami csodára vár. Ezért bolyong éjszaka szívesen, cél nélkül. Victor Hugo
7. Aki szeretetre vágyik, ismerőst keres. De hogy ki az, rejtély. Nem lehet megfogalmazni. Ha vele vagyok, nem érzem magam egyedül. Müller Péter
8. Tavasz van, az az évszak, amely nyugtalansággal tölti el az embert, az erősödő fény időszaka, amikor a talaj feléled és annyira megtelik élettel, hogy az emberek még álmukban, a hétköznapok zaján át is észreveszik; az élet ellenállhatatlan, buja, szemérmetlen ereje ez. Jón Kalman Stefánsson
9. Az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy megsárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elalszanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság. Oscar Wilde
10. Milyenek az ember évei húsz és negyven között? Meg van béklyózva, lekötik mindenféle személyes és érzelmi viszonyok. Ez elkerülhetetlen. Ilyen az élet. De utána új szakasz következik. Az ember elmélkedhet, megfigyelheti az életet, felfedezhet ezt-azt másokról és az igazat önmagáról. Az élet valóságossá válik... jelentőségtelivé. Kerek egésznek látjuk. Nem csupán egy jelenetnek - annak a jelenetnek, amelyet magunk, mint színészek, alakítunk. Agatha Christie