Ugrás a tartalomra
Az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy megsárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, mely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elalszanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, melyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, melyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek.
Rabindranath Tagore
-
Tudom, hogy az ifjúság nem idővel lemérhető életszakasz, egyszerûen csak állapot, melynek kezdetét és végét nem lehet évszámokkal jelölni. Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem "viharos" életérzés, megtörténhet velünk, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben. Szomorú, tiszta és önzetlen állapot ez.
Márai Sándor
-
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Máté Péter
-
Tûnnek évek, jönnek évek.
Köd s homályra fény terûl,
A leszállott esti csillag
Reggel újra felderûl:
De az ifjukor kihervadt,
Véle kéj és szerelem,
S nem hozhatja vissza többé
Semmi földi kérelem.
Bajza József
-
Megőrizni az ifjúságunkat nem élettanilag nehéz, hanem lelkileg. Mert elromlunk. Alkalmazkodunk a hitványhoz, a méltatlanhoz. Magunkba szívjuk a világ és a történelem minden szennyét, és elkoszolódunk.
Müller Péter
-
Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínû fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerûtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserû kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.
William Somerset Maugham
-
Ez hát az élet! Néhány nap, aztán semmi! Az ember megszületik, felnő, boldog, várakozik, aztán meghal. Isten veled, férfi vagy asszony, soha többé nem térsz vissza a földre! Pedig mindenki magában hordja a végtelenség lázas, megvalósíthatatlan vágyát, mindenki külön mindenség a mindenségben, és mindenki tökéletesen megsemmisül nemsokára, hogy új csíráknak trágyázza a talajt. Növények, állatok, emberek, csillagok, egész világok - mind megelevenednek, aztán meghalnak, hogy átalakuljanak. És soha nem tér vissza ugyanaz a lény, akár féreg, akár ember, akár csillag!
Guy de Maupassant
-
Az öregedés nem lassú folyamat. Egyik nap még fiatalok vagyunk, s a másikon pedig már vének. Igen, pillanat az egész, és megöregedünk. Szinte varázsütésre. Mindannyian titkon abban bízunk, hogy mi kivételek leszünk, az egyedüli kivételek, minket majd elkerül a halál, és örökké élünk. Aztán egy nap már nem hiszünk ebben többé. Ekkor lettünk öregek.
Cserna-Szabó András
-
A fiatalság csupa fény és napsugár, csupa tavasz és kezdő nyár. Nézd meg a fakadó rügyet, a nyíló bimbót, ez a fiatalság; az emberi lélek tele örömmel, életkedvvel, tele ábránddal, tele reménységgel.
Az emberi lélek ártatlan és romlatlan, örül a létnek, nem tudja még, mi a szenvedés, mi a csalódás, a lelke még nem kopott, nincs összezúzva, de friss, egészséges és hajlékony.
Boldogan fog lepkét, csókol virágot, gyönyörködik az ég kékjében, a felhők játékában, a madár dalában.
Lelke tele van vággyal, reménnyel, élni akarással, lelkét szép eszmék, nagy célok hevítik, az örökkévalóságra gondol.
Minden ifjú előtt nyitva áll az élet.
Jász Géza
-
Néhány rövid óra még, s a lehanyatló nappal elmúlik az év is. Megvolt ifjúsága, fényes zivataros, munkás és gyümölcsöző kora; azután eljött a hanyatlás ideje, míg végre elvénülve, megőszülve, szomorúan és tehetetlenül múlik el, mint az ember, midőn második gyermekségre jut az élet végén. Ha fenn virrasztunk ez ünnepélyes nap éjjelén s ébren várjuk az éjféli percet, midőn az év halála s egyszersmind születése leend: nem fogunk semmi rendkívülit tapasztalni; csend és setétség borítja a világot, a természet aludni fog s a mai és holnapi reggel közt nem lesz semmi különbség. - Igen, mert eme darabokra tördelést: óra, nap és év, a végetlen idő nem ismeri; csak a szegény halandók szólásmódja az, kiknek élete, (mint a kérészé a nap nyugtához), ama fogalom- és számokhoz van kötve.
Tompa Mihály