Ugrás a tartalomra
Amikor megengedtem magamnak az első érintkezést egy férfival, abban a pillanatban rájöttem, hogy tulajdonképpen elkezdtem színeket látni, szagokat érezni, és effektíve kinyílt a világ.
Kapcsolódó idézetek
-
Féltem; az érintkezéstől, a csóktól, attól, hogy nem tetszem neki, és hogy nem lesz megelégedve velem. De miután egy ideig így álltunk, és én éreztem az illatát, testének melegét és erejét, minden természetessé vált.
Bernhard Schlink
-
Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.
Nicholas Sparks
-
Az első pillanattól, hogy megérintett, a lelkemnek olyan felét ébresztette fel, amelyikről nem is tudtam, hogy létezik.
-
Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (...) tudott újra mosolyogni, újra nevetni!
Hermann Hesse
-
Azt gondoltam, hogy egyáltalán nincs szükségem férfira, mert bármikor magamra hagyhatnak, hogy lassan elsüllyedjek a fájdalom és a becsapottság mocsarában. (...) Abban a percben megváltozott a véleményem, hogy veled találkoztam.
-
Azzal, hogy igazi mélységek nyíltak meg előttem, ezzel párhuzamosan a valódi magasságokat is jobban megtapasztaltam. Mintha újra megélnéd, hogy milyen jó minden pici részlet ebben az életben, sokkal több apró dolgot kezdtem felfedezni.
-
Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől.
John Steinbeck
-
Valami szépet látni olyan érzést kelt, mint a szerelem. Mintha belezúgnánk egy igazán kellemes külsejû emberbe, pusztán attól, hogy ránézünk.
Ted Chiang
-
Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékû és mélységû érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt mûködését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.
Tomán Edina
-
Úgy találtam rá, ahogy a dolgok értelmére talál rá az ember, s úgy lépkedek mellette, hogy végre fölfedezzem a világ bensőségét.
Antoine de Saint-Exupéry