Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Kiegyensúlyozott lélek vagyok és egyenletes kedély; érzésem szerint az öröm az élet természetes vivőanyaga, és ha felbuzgott bennem, szabad folyást engedtem az életörömnek.

Határ Győző
🐶 Kutya 🌳 Fák
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A dolgok egyensúlyban állnak. Szellemünk azzal egyenlíti ki életünk igazságtalanságát, hogy elmereng önmagunkban, hogy meglelje azt, amit örömmel lát. Ray Douglas Bradbury
  2. Ez pompás érzés volt, mert felfogtam, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lehetek, ha elengedem a negatív gondolatokat, és csak a jóra koncentrálok, meglátom a szépet a számomra nehezen viselhető dolgokban is, és odafigyelek magamon kívül másokra, hiszen az a fontos, hogy azok, akiket szeretek, boldogok legyenek, ettől pedig én magam is boldoggá válok. Leiner Laura
  3. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban. Helen Keller
  4. Csak saját magammal kell összhangba kerülnöm, annak örülnöm, ami belőlem való, akkor ezt a boldogító harmóniát olyan erőnek fogom érezni, amely önmagában elegendő, de kifelé is sugárzik. Anselm Grün
  5. Az öröm úgy hat a lélekre, mint valami erősítő fürdő. Ha vidámság tölti szívünket, ha a belső örvendezés hulláma hordoz, ha lelkünk énekel, akkor nem érzünk terhet, akkor nekünk a kötelesség édes, és mindenütt helytállunk. Prohászka Ottokár
  6. Én megtaláltam ám egy szívet, egy nemes lelket, amellyel ha együtt lehettem, többnek éreztem magam, mint voltam, mert mindaz voltam, ami lehettem. Johann Wolfgang von Goethe
  7. Egyedül lenni - ez a lélek tápfolyadéka. (...) Élvezd az egyedüllétet, amely lelked tisztaságát és szárnyad hímporát őrzi.
  8. Számomra a hit a világ rendjéből és harmóniájából fakadó tiszta forrás, elixír és életöröm. Hit nélkül az élet csak üres tengődés, s míg élek, ezt a tengődést én nem akarom.
  9. Amikor megkérdezik, hogy ki vagyok, egyértelmûen válaszolom azt, hogy egy lélek, aki hallgat az intuícióira, az érzéseire, és azok alapján halad előre. Oravecz Nóra
  10. Az érzelmek, úgy tûnik, lelkünk vízszerû jelenségei. Csodás tud lenni, amikor egy-egy szép, egyszerû emberi érzés áthullámzik rajtunk, és életre kelti belső tájainkat. Szükségünk van rá, hogy - akár kellemesek, akár kellemetlenek ezek az élmények - szabadon áramolhassanak bennünk, átöblítve, megtisztítva, felüdítve lelkivilágunkat. Buda László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat