Amit kezdünk, befejeződni vágyik, amit élünk - ki tudja, mért, miképp; zárul a lánc, nincs más, csak némaság itt, és kint a távol, tág és kéksötét.

Kapcsolódó idézetek

1. Sötét a hely, sötétek a gondolatok. Nincs zaj, csak a pillanatok, Amiket úgy élünk meg, mintha vége lenne, Pedig most kezdődik az élet. De van-e értelme? Majka
2. Életünk egy lassú tánc, soká tart, hosszú lánc, ám véget ér.
3. Ugyanabban az időben élünk. Ugyanazon az ösvényen járunk. Valaki elöl, valaki hátul, de az ösvény ugyanaz. Az élet ugyanaz. A jövővel kapcsolatos álom is nagyon hasonló: a többség azt szeretné, hogy homályos, fényes és távoli legyen. (...) Sokan járunk ezen az ösvényen, és ha valamiben biztosak lehetünk, az az, hogy egyszer mindannyian a végére érünk. Vajon szakadék vár ott ránk? Zöld rét? Újabb ösvény? Csak annyit tudunk, hogy fogalmunk sincs. Linn Skaber
4. Van, hogy a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Leiner Laura
5. Bennünk él az a leküzdhetetlen vágy, hogy feszegessük a saját határainkat. Beletaszít minket a rideg sötétségbe, ahol a fájdalmak lakoznak, és küzdenek ellenünk.
6. Idegen, amilyen csakis az lehet, aki szerettünk valamikor, (...) mint a csillagok fénye; de hiába, az a fény már halott. Gerjeszt, de nem gyújt - megszûnt az áramlás egyiktől a másikig. Erich Maria Remarque
7. Akármerre nézünk, szürkeség és jelentéktelenség vesz körbe. Még az is, ami szépen indul, hamar unalomba fullad, ebbe az emberi rítusba, ebbe az unalmas ritmusba, amit életnek neveznek. Andrzej Sapkowski
8. Ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz vagy nehezebb, hol így, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. Én ezt így gondolom. Meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad.
9. Bezárkózni, elcsendesedni, elnémulni, magunkba fordulni és abbahagyni a megérteni, tudni és tenni akarást. Az ellenállás teljes hiánya, egy önként választott remeteség, épp egy pillanattal azelőtt, hogy kompromisszumot kellene kötni a valósággal. Roberto Saviano
10. Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak. Alexandre Dumas