Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A legszebb fáink alá temetjük a halottainkat. Némán gyászolunk, halkan beszélünk, és sokszor úgy érezzük, egyszerûbb tenni valamit, mint beszélni.

Fredrik Backman
⚖️ Igazság 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Annyira félünk a halálról beszélni, hogy inkább hagyjuk az embereket csendben meghalni. Jó dolog nyíltan megbeszélni a dolgokat. Javier Bardem
  2. Mindegyik temetéssel eggyel könnyebb elfogadni a halált. Minden ember halálában meghal belőlünk is egy darab. Talán ez fáj a legjobban. Ezért mennek ki a temetőbe, hogy átéljék ezt a fájdalmat. Magukat siratják egy idő után a siratás leple alatt. Kollár-Klemencz László
  3. A legjobban úgy tiszteleghetünk az elhunyt előtt, ha arra koncentrálunk, ami van, és tesszük a dolgunkat, ahogy tőlünk telik.
  4. Elveszíteni egy barátot, megsiratni, eltemetni. Figyelni a csöndre, ami ilyenkor átöleli az embert. Aztán fülelni egy hangra, ami megszólal mellettünk, s azt mondja: "Vigyázzatok mindenkire. Az élet olyan nagyon szép!".
  5. Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. Szabó Magda
  6. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
  7. A temetés a legszebb dolog az ember életében. (...) Itt is van olyankor, meg ott is; egy hídon áll, ami összeköti az életet a halállal, a létet a nemléttel, a bizonyost a bizonytalannal. Az elhunyt elnyeri végső helyét az emlékek között, cselekvésre képtelen immár, a múlt passzív szereplője lesz, egy árnyék a ködben, melyre már nem figyel senki sem. Jelen időből múlt idő. Veres Attila
  8. A halál olyan gyönyörû lehet. Feküdni a puha, barna földben, s hallgatni a csöndet, míg a fûszálak hajladoznak a szélben az ember feje fölött. Ott nincs sem tegnap, sem holnap. Az ember elfelejti az időt, megbocsát az életnek, és békében nyugszik. Oscar Wilde
  9. Talán amit halálunkkor mondunk, kevésbé fontos, mint az, amit rólunk mondanak. Mikor meghalsz, mi a legszebb dolog, amit valaki el fog rólad mondani? Mi a legrosszabb? Valahol a kettő között van az, aki tényleg te vagy. Vagy talán a puszta szó nem elég, hogy leírjon egy életet. Talán csak a tetteink képesek rá.
  10. A holtakat nem lehet visszahozni. Még csak azt sem érti az ember, miért történnek meg dolgok. A legtöbb, amit tehetünk, az, hogy nyugalmat szerzünk az élők lelkének. James Patterson
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat