Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Apám szerint a húgom szerencsésnek született, én meg szerencsés vagyok, hogy megszülettem. Õ mindent megkapott, amit akart, nekem viszont küzdenem kellett minden egyes percért az életemben. Ettől lettem erős.

🐶 Kutya ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem mindig jártam sikerrel, és nem is voltam mindenben a legtehetségesebb, de mindenbe hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam, ami rengeteget számít. Apám mindig azt mondta nekem, hogy legyek mindenkinél lelkesebb, és akkor boldogulni fogok. Bear Grylls
  2. Mindig hinned kell önmagadban. Én szerencsés vagyok, mert egész életemben tudtam hinni saját magamban. Ennek köszönhetem azt, hogy most itt tartok. Lewis Hamilton
  3. Jó helyre születtem, egy olyan családba, ahol engedtek kibontakozni, és nem nyesegették a szárnyaimat. A szüleim mindig biztattak, hagyták, hogy végigvigyem a terveimet és megtanuljam saját magam eldönteni, hogy valami jó vagy rossz. Erre az alapra jól lehetett építkezni. Máté Bence
  4. Arra születtem, hogy kisgyerek legyek, s anyám mellett lassan játsszam az életet. Arra születtem, hogy felnőtt is legyek, s megértsem a szóból azt, amit lehet. S végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába. LGT
  5. Elégedett vagyok azzal, amit az élet adott nekem. Az oktatás, melyet a szüleim adtak, nagyon tiszta volt. Azt kapsz, amit akarsz a szükséges erőfeszítésekért. Mindig is keményen dolgoztam. David Villa
  6. Van, aki mindent megkaphat, ha elég erősen akarja, és minden áldozatot képes meghozni érte. És a szerencse is van olyan kegyes hangulatában, hogy rámosolyog. Ashley Carrigan
  7. Bármilyen élethelyzetbe születik bele az ember, ha van elég erős személyisége hozzá, kitartása és hite önmagában, akkor bármi lehetséges. Tudom, hogy ez nagyon Disney-sen hangzik, de ha belegondolsz, a legnagyobb sikersztorik, amiket hallasz a világban, azok így alakultak.
  8. Te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során. Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok.
  9. Én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha életükből kimaradt. Szabó Magda
  10. Gyermekkoromban minden születésnap különleges alkalomnak számított: azt jelezte, hogy az ünnepelt elég szerencsés volt hozzá, hogy egy újabb évet tölthessen együtt a családjával. Kemese Fanni
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat