Ugrás a tartalomra
Bármilyen élethelyzetbe születik bele az ember, ha van elég erős személyisége hozzá, kitartása és hite önmagában, akkor bármi lehetséges. Tudom, hogy ez nagyon Disney-sen hangzik, de ha belegondolsz, a legnagyobb sikersztorik, amiket hallasz a világban, azok így alakultak.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindenkiben megvan a siker esélye, ha tiszteletben tartja a személyiségét és a legbelsőbb értékeit. Mindössze olyan élettervet kell követni, amely összhangban van azzal, akik valójában vagyunk.
Raphaëlle Giordano
-
Mindenki saját történettel születik, amit meg kell járnia, és az álmait meg kell valósítania. Ezért van a lét. Aki menekül ettől, attól elvétetik a lehetőség. Aki küzd ezért, az mindent megtalál.
Török-Zselenszky Tamás
-
Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét.
Cassandra Clare
-
Az élet egyikünk számára sem könnyû, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk.
Marie Curie
-
Idővel minden eljön. Bizony minden. Amiről azt hiszed, hogy lehetetlen, még az is. Csak állj készen rá.
-
Bármire képes vagy. Ezt se felejtsd el. Mindenki tud valamit, amit ő tud a világon a legjobban. Azért született meg.
Kornis Mihály
-
Ha elég sokáig élsz, bármi megtörténhet.
-
Bárki lehetsz, bármit tehetsz, bármire szert tehetsz. Születésedtől fogva megillet a jog, hogy életed megteljen minden széppel és jóval.
-
Ahhoz, hogy szerencsés legyél, helyzetbe kell hoznod magad. Még ha kicsi is az esély a sikerre, és nagy a verseny, azzal maximálhatod a lehetőségeidet, hogy fizikailag, szellemileg és érzelmileg felkészült vagy.
Tina Seelig
-
Az önmagadban való hitnek rendkívüli ereje van. Az általam ismert legsikeresebb emberek szinte téveszmésen hisznek önmagukban. Építsd az önbizalmad minél korábban, és ahogy egyre több jel utal arra, hogy jó az ítélőképességed, és eredményeket érsz el, bízz magadban még jobban. Ha nem hiszel magadban, nehéz ellentmondanod annak, amit mások gondolnak a jövőről - márpedig ez az a pont, ahol a legtöbb érték keletkezik.
Sam Altman