Arcát az ég felé fordítja, szemében megcsillan a hold fénye. Egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha most titkos énjét mutatná meg nekem - azt, amelyet gondosan és mélyen elrejtett a sármja, a humora és a Bátrakra jellemző hencegése alatt. És félelmet kelt bennem, mert ez az énje kemény, rideg és szomorú.

Kapcsolódó idézetek

1. Valahányszor kikívánkozott belőle a sírás, visszafojtotta könnyeit, hogy aztán éjjel kitárulkozó őszinteséggel suttogja el bánatát a holdfénynek, olyankor a sós cseppek lassan elkacskaringóztak az ajkáig, ő lenyalogatta és szipogott. Határozottan hitt benne, hogy odafent létezik az igazság, a hold az. (...) Õ az, aki meghallgatja és megérti. Gerlóczy Márton
2. Ha az éj titkokkal teljes árnyéka beteríti a földet, midőn a természet elszenderedett és innepel - akkor támadnak fel leghatalmasabban érzései... Oly édes, bájoló érzés - és mégis fájdalmas. Az örömtûl dobog szívem - és mégis könnyel telik szemem. Kármán József
3. A lány némán ült mellettem; az ablakon keresztül fények és árnyak vetültek az arcára. Olykor ránéztem, és újra eszembe jutott az első este, amikor megismertem. Az arca most komolyabb volt, egy kissé idegenebb, mint az imént, de nagyon szép - igen, ez volt az az arc, amely akkor megragadott, és azóta sem eresztett el. Valami nyugalmas titkot sejtetett. Erich Maria Remarque
4. A sötétítőfüggöny résein keresztül besüt a szobába a hold, és halványan megfesti az arcát. Nem tehetek mást, muszáj ránéznem. Furcsa érzés szalad át rajtam, és hirtelen nagyon boldognak érzem magam... A szívem zakatolni kezd, és elfog a szédülés, pedig vízszintesen fekszem. Patricia Schröder
5. Gyûlölöm a holdat és félek tőle, mert fénye néha ismeretlenné és ocsmánnyá tesz ismerős és kedves jeleneteket is. Howard Phillips Lovecraft
6. Különös fiú volt, se nem szerelem, se nem barát. Olyan, mint az érzések, vagy a szorongás. Vagy mint a telihold. Néha felbukkant, olykor kicsit maradt is, kiteljesedett, betöltötte az eget, majd ugyanúgy el is tûnt megint. Karafiáth Orsolya
7. Egy ideje emésztem magam érted. Gondolom, nem tûnt fel. Sebaj, nekem nagyon is feltûnt. (...) Firtatni kezdte: ugyan miért nem eresztem a közelembe, miért menekülök előle? Hogyan is válaszolhattam volna? Mondjam, hogy beleszerettem a Holdba? A Napba? Nehogy azt hidd, hogy a nevedet suttogtam a párnámba elalvás előtt. Éppen csak ideges voltam és undok, nem akartam felfogni az okát. Vavyan Fable
8. Annyira szeretem, hogy néha már fáj. Féltem őt az ellenségeinktől, az éhes férfiszemektől, a féltékeny nőktől, a veszélyes helyzetektől és időnként önmagától. Olyan ő nekem, mint valami törékeny kincs, amit legszívesebben elrejtenék a világ elől, noha tudom, hogy akkor fényét vesztené. A. O. Esther
9. Meghatódom érzelmeimtől. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít. És ha tótágast állok, akkor sem tudom kivédeni, elnevetni, kisebbíteni. Legfeljebb dührohamot kapok a hitvány nőtől, aki bennem lakik. A nyavalygós, vágyakozó, szerelmes nőtől. Vavyan Fable
10. Lenyûgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívû, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én. Nicholas Sparks