Arra riadok kezem tördelem hirtelen nem tudom mi lett velem Nem értem honnan a riadalmam mikor én csak adtam adtam adtam lehet hogy rosszul lehet hogy rossznak Hajnali égben átkok kavarognak.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha váratlanul valami értékes kerül a kezedbe, szánalmas életed gyökeres fordulatot vesz. Nem a boldogságtól, hanem a rettegéstől. A rettegéstől, hogy elveszítheted.
2. Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom a szél kabátujjába felkapom árnyékomat hogy a világban ha nem is lehet rend legyen ahogy leoltom a lámpát mintha a szívem sötétülne el nagy a jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.
3. Ma reggelre beletörődtem, hogy meg kell adnom magam. Az eszem még mindig tiltakozik, de minden, ami az eszemen kívül van bennem, a szemérmetlen érzékeim, az erőszakos idegeim... minden hozzád hajszol. Szilvási Lajos
4. Tegnap óta minden más lett, mi addig volt; Nehezebb már, pedig kisebb a súly. A kapuban tétován megállok még, Mintha hinném, hogy felderül, S nem rám zuhan újból az ég. Ismerős Arcok
5. Mi ez a riadt ébredés - ebben a félhomályos szobában - körülöttem egy zajongó várossal, melyet most hirtelen olyan idegennek érzek? Minden idegen itt, minden, nincs senkim, nincs egy zug, ahol begyógyíthatnám ezt a sebet a lelkemen. Mit csinálok majd itt, mire jók ezek a mozdulatok, ezek a mosolyok? Itt nincsenek gyökereim - igaz, máshol se. Ismeretlen táj lett a világ, ahol nem talál több támaszt a szívem. Idegen, aki tudja, mit jelent e szó. Albert Camus
6. Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
7. Mért is voltam ilyen? Kábultság ez rajtam, vagy mi az ördög? Nem fognak az érzékeim? Mert mégiscsak különös, hogy így eleresztek valamit, ami már ott van a kezem közt. Hogy így eleresztem a madarat, mintha laza volnék, vagy nem volna jellem a szívemben. Füst Milán
8. Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik. P. Jánossy Béla
9. Nem hiszek abban, ha van egy rossz napom, és történik egy rémes tragédia, meghal valaki, akkor összeteszem a kezemet, és azt gondolom, hogy ez az isteni akarat. Meg kell értenem, miért történik meg velem egy-egy tragédia. Kovács Patrícia
10. Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép. William Blake