Meghajtom gőgös, vad fejem, Ziháló mellemen kezem. A térdem roskad, mint betegnek, S könnyeim lassan megerednek... A semmi súlyos érzete Sziklaként rám ólomkodik, A lélek veszte, végzete, Hogy vétkezik, hogy elbukik.

Kapcsolódó idézetek

1. Üres a fejem, a lelkem árva, Egy nehéz súly húz vissza a magányba, És hatalmába kerít engem a bánat, Teljesen felemészt az önsajnálat.
2. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
3. Sírok között bolyongva, megcsap Az elmúlás lehellete, Úgy érezem: én se vagyok több, Mint a fa hulló levele! Ha testileg megszûntem élni, Idők vihara elsodor, Anyagom, e csipetnyi por, Benne lehet a falevélben, Nem sejtve: éltem vagy nem éltem. Dura Máté
4. A szívem adnám oda hegedûnek, A szívem, melyből bú és vágy zokog, Lopjon szívedbe enyhe bánatot És kósza vágyat, mely árván röpülget, Hogy szûz álmodban, halkan, édesen, Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz, Álmodban, mit reggelre elfelejtesz, Sirasd el az én züllött életem. Tóth Árpád
5. S könnyek fakadnak szemeimből, Kicsordulnak, patakzanak; Ajkamra jőnek, egyre jőnek, Kitörnek a panaszszavak. S mikorra szívem összeroskad, Mikorra könnyem mind kihull: Többé nem érzek semmit - semmit Az élet fájdalmaibul.
6. Fázom s lomhán megülök a kályha mellé bújtan, Hát ma se sikerültél: szent életöröm? Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, S tenyerem húsát vájja a kinlódó köröm. Tóth Árpád
7. Hideg verejték veri testem, Remegően, félve, halóan, Az őszi fûszálnál fakóbban Állok és már érzem a vesztem, Meghalok érted. Ady Endre
8. Fejemben éj van, éjek éjjele, S ez éj kísértetekkel van tele; Agyamban egymást szülik a gondolatok, S egymást tépik szét, mint vadállatok. Petőfi Sándor
9. A szívem hózáporként fúj majd mindent át, A lelkem hadd vágtasson, hadd tomboljon, szóljon hát! S ha végül minden percet jégkristállyá vált, a holnap rám talál és a múlt lehull majd rám.
10. Múlik az óra, közeleg az éjjel. Nincs készen semmi; minden szerteszéjjel. A késő munka fáj; nyomja a lelkem a bûntudat, hogy ma sem énekeltem.