Szavakat hizlalok a panaszkodáshoz haldokló tüzek füstjébe kapaszkodom a szél kabátujjába felkapom árnyékomat hogy a világban ha nem is lehet rend legyen ahogy leoltom a lámpát mintha a szívem sötétülne el nagy a jövés-menés nem tudom kik hagytak magamra.

Kapcsolódó idézetek

1. Most mint elkapott levél, Kit süvöltve hord a szél, Nyugtalan vagyok magamban, Örömemben, bánatomban, S lelkem vágy szárnyára kél. Vörösmarty Mihály
2. Hangod hallom, ha fúj szél, Mondd, hol maradsz, ha a csend kísér? Elsuttognám minden titkomat, Vágyom rád, oly` messze vagy. Zanzibár
3. Mint szörny, kit rejt a felleg: Üvölt kínom. Az éj után esengek, Az éjt hívom. Háttal fordulok keletnek, Hol öröm árja reszket, Mert fénykarmával az ég Agyamba tép. William Blake
4. Elengedem a dolgot, már tüske sincsen bennem, Most az életem üres, mégis valamit keresek, Vajon ennyire megváltoztam, vagy ugyanaz lehetek? Én sem értem, mi ez, ami még kavarog bennem, Néha ordítanék, de inkább maradok csendben, Félig felemésztett, mégsem ölt meg engem, Nekem fontos volt, mégis tönkretettem... Children of Distance
5. Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fûznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája. Tormay Cécile
6. Az árnyak titkosan közelgnek, Kétsége megnő a szívemnek, Mint a homály, miként az éjjel, Te ûzd fényeddel szanaszéjjel! Juhász Gyula
7. Ha tehetném, az égbe kiáltanék fel, Hadd vigye el a hangom messze a szél! Én látom, de mégsem érem fel ésszel, Csak hamis démonokat kergetnék! Ez ma még fáj, a pokol vár, De holnap nevetve mondok imát! Hogy ez az én sorsom, mert nekem ez jár. Majka
8. Bántott a világ... Szíved rejtekén sebzetten hallgatsz, s most töviseivel mélyen lelkedbe váj az értetlen csend. De magányod lassan a végtelenbe foszlik... Láthatatlan karok ezrei ölelnek s felépül benned újra a Rend. Simon András
9. Valakinek végre meg kell értenie. Valakinek végre elégnek kell lennie ahhoz, hogy elég legyek számára. Csendesen fordulok el ettől a torz világtól, a világ arcától, amiben minden olyan másképp történik, mint ahogyan lehetne. Kiesünk egymásból. Ledobott, megunt cipők. Kiégett vágyak a sarokban. Álmok, melyet soha nem mertünk végigálmodni. Albert Tímea
10. Ki hagyta rám telepedni a magányt Engedte hogy kikészítsen és időmet rabolja Hogy mozoghat ilyen otthonosan nálam Komisz undok magány Szürke hártyát von a tapétákra S a halál gondolatát tömködi a magába záruló csöndbe Hangokkal füstölöm ki onnan De mihelyt elhalnak a lépések a lépcsőházban Újra a hall szőnyegén hever vigyorog Mint egy elfeledett ruhadarab ami senkinek nem kell. Katarina Mazetti